Lőrinczi L. Anna

1.



A hajnal óvatosan kukucskált a horizonton. A harmatcseppektől felfrissült virágok nyújtózkodva ébredeztek, amint buksijukat simogatták a langyos napsugarak. A tenger csendes csobbanásokkal nyaldosta a part menti csipkés köveket.

Ildikó ágyából csodálatos panoráma tárult égszínkék szemei elé. Aranyszőke hajzuhatag terült szét, a sötétkék selyem párnán.

Kibújva a selyemtakaró alól, kisétált a teraszra. Mélyen beszívta a sós párás kristálytiszta levegőt, és nem sokat érzékelt a táj lenyűgöző szépségéből. Éjjel érkezett, nem látott mást, csak a kivilágított hatalmas hófehér házat.

Ma vagyok 19 éves, futott át az agyán egy gondolat. Szívét öt éve már, hogy egy vasmarok szorongatta. Elengedni nem akarta. Sejtelmes szomorú mosolyt vésett a gyönyörű vonásokra, mint egy álarc.

Emlékek zuhantak a szemei elé, az elmúlt napok eseményei.



Szülei hatalmas partit rendeztek a születésnapjára. A budai villa megtelt vendégekkel. Ott volt az összes léha gazdag fiatal, akik úgy nyüzsögtek körülötte, mint ahogy a friss mezei virágot dongják körül a méhek. Jelen volt a sok álbarátnő, pláza cica is.

Hatalmas tortáját betolták, óriási 19-es szám égett rajta, robbantak a tűzijáték rakétái, a zenekar a legkedvesebb dalait játszotta, és lassan begurult egy tűzpiros sportkocsi. Hatalmas hófehér masnival volt átkötve, mintha csak egy játékautó lenne. Mindenki tapsolt, és ő csak állt ott, némán mosolyogva. Édesapja és édesanyja ölelték, nővére és bátyja is csak szorította. Ő volt a pici lány, a kedvenc a családban. Mindig is így kezelték. Óvták még a szellőtől is. Ami csak vágy született a fejében, ki sem kellett mondania, már megkapta.

Minden kényeztetést szerényen viselt. Csillogó gyöngyök gurultak hatalmas szemeiből, mindig úgy érezte, ő ezt nem érdemli meg.

Aztán csend lett, kialudtak a fények, és a medence mellett kialakított táncparkettre vezette őt Attila. Lágy zene hullámai úsztak a térben. Egy fénycsóva fogságba ejtette őket, kísérve minden mozdulatukat. A tánc volt az élete. Ebben a pillanatban már nem látott nem hallott semmi mást csak a hegedű hangjának szárnyalását. Csukott szemmel simult Attila karjába, aki szinte magához emelve röpült vele.

Csodálatos páros voltak. Gyerekkoruk óta táncoltak együtt, sok versenyt megnyertek. Most elválnak útjaik, és ettől Ildikó csak még magányosabbnak érezte az életet. Sokan voltak körülötte, de igaz barát nem volt közöttük egyetlen egy sem. Lelkét mindenki előtt bezárta azon az öt évvel ezelőtti esten...



A tánc befejezéseként, egy nagyon gyors Paso Doble következett. Mindenki csodálattal figyelte a két fiatalt, amint összeszokott, rutinos mozgásukkal elkápráztatták nézőiket. Attila heves eleganciával adta elő az igazi spanyol temperamentumos férfit. Ildikó fürge kecses lábai és gyönyörű csípőjének látványa, megbabonázta a vendégeket. A hófehér selyemruha elég sokat láttatott a törékeny testből. Szabadon hagyta szemlélni azt a csillogó gyémántkövet is, mely a köldökét díszítette. A hölgyek legtöbbje irigykedve tekintett Ildikóra. Szinte minden tökéletes volt rajta. Mikor a zene elhallgatott, egy kecses meghajlás következett.

Ildikó édesanyja, rettenetesen büszke volt lányára. Egész pici kislányként kezdték taníttatni, először balett, majd a társastánc következett. A család kis szöszkéje rendkívüli tehetségnek bizonyult. Sorra nyerte a versenyeket.

Most, 19 éves korára, már nem tudtak újat tanítani neki. Az új kihívás számára az ír népitánc (sztepp) volt, melyet nagy rajongással figyelt, és jó érzékkel sajátított el. Olaszországba szerződött egy együtteshez, akik Flatley nyomdokait követve, hasonló show-al léptek fel Európa szerte. Édesapja ellenezte ezt a döntést, mert az egyetemet tartotta fontosabbnak. Ildikó a Műszaki egyetem elsőéves hallgatója volt. A tanulásban is jeleskedett. Társai szerint egyetlen hibája volt, szótlan magába fordulása.

Hiába közeledtek hozzá, senkivel nem létesített kapcsolatot. Jó szerivel, még beszélgetni sem lehetett vele, mert a válasza legfeljebb igen vagy nem volt. Most egy félévet halasztani fog, hogy kipróbálja, milyen fellépni egy színpadi showban.

Attila nem tudott vele tartani. Őt nem vonzotta ez a fajta tánc. Ő szerette Ildikót tánc közben magához ölelni. Szomorú este volt ez számára is.

Attila őszintén szerette. Ildikó mindenben számíthatott rá. A legjobb barátja volt, és az egyetlen ember, -a családon kívül-, aki ismerte a szörnyű titkot mely Ildikó életét a boldogtalanságba sodorta.

Sok férfi próbálkozott nála, egytől-egyig kosarat kaptak. Kőszívének híre volt. Ennek ellenére, mindig akadt egy-egy önkéntes vállalkozó, aki azt hitte, majd ő megtöri a jeget. A jég viszont egyre vastagabb lett. Ildikó édesanyja ezért is győzte meg az édesapját, hogy ne ellenezze az utazást. Hátha jót tesz majd a környezetváltozás.



Így került Ildikó a tengerparti házba, mely édesapja üzlettársának volt a nyaralója. Innen nem kell majd, sokat autózzon a próbák helyszínére, és a hely is elég elzárt, csendes.

Egy középkorú házaspár tartja rendben a villát, Francseszka és Guidó. Ők egy melléképületben laknak. Igazság szerint mikor Ildikó meglátta, jobban tetszett neki ez a kis melléképület, mint a nagy ház. Úgy érezte, túl nagy, és túl rideg. Minden tökéletesre volt tervezve, de mégsem volt benne az otthon melege.



2.



A teraszról a kilátásban gyönyörködve, érdekes érzések rohanták meg. Hiányzott valami. Teljesen felbolygatta ez az érzés. Romantikus lennék? Kérdezte magától. Nevetséges. Hessegette el a gondolatot. Egy férfi érintése, simogatása hiányzik? Hirtelen még borzongott is a felismeréstől. Talán Attila. Igen biztos Ő hiányzik. Ha táncoltak, sokszor észrevette Attila szenvedését, de rá ez csak visszataszító hatást gyakorolt. Úgy tett mintha nem érezné. Nem volt hajlandó Attilát meghallgatni ezzel kapcsolatban, csak elviselte, mint a táncpartnerét. Nem nézte férfinek. Ezért lehetett a barátja.

Gyorsan bement a szobába, és bekapcsolta a számítógépét, hogy gondolatait elterelje.

Csak kattintgatott ide-oda, mikor talált egy játék oldalt. Olvasgatta, miket lehet játszani. Mikor a szüleivel utazgattak, sokat játszottak amőba játékot. Meglátta, hogy van ilyen is, rákattintott.

- Regisztrálj - utasította a felirat.



Ildikó egy darabig bámulta a képernyőt, aztán huncut mosoly jelent meg az arcán. Sokszor tapasztalta, hogy az emberek hajlamosak az előítéletekre. Őt a tökéletes külső miatt, és a feltűnő természetes szőke hajzuhatag miatt, sokszor hitték butának. Egyszer, csináltatott egy intelligencia tesztet, csak úgy játékból, mikor apja szőke viccekkel bolondította. Őszintén meglepődött maga is, mert 142 lett. Tehát alapvetően nem róla mintázták azokat a vicceket.

Begépelte a nick nevet, melyet kitalált magának: Kicsi Barbi. Nyitott egy freemail címet, és kezdődhetett a játék. Eleinte csak nézelődött, nem tudta, hogyan kell játszani, de pár kihívás után már egész jól ismerte, a nagyon egyszerű szabályokat. A játék lehetővé tett, egy bizonyos fajta társalgást is, chat formájában. Általában, ha kihívta valaki, akkor köszöntek egymásnak, megkérdezték, ki honnan játszik.

Hamar élvezni kezdte, mert egyszer egy Párizsban élő kislánnyal játszott, egyszer egy ausztrál fiúval. Elég széles volt a skála. Mintha a játéktér, egy nagy tranzit állomás lenne, ahol időnként összeakad pár ember néhány percre, megállítva az időt. Ezáltal észre sem vette a múlását, annyira jól érezte magát.



Francseszka kopogott az ajtón, és egy tálcát maga előtt tartva, mosolyogva köszöntötte Ildikót. Játékosan megfenyegette, hogy bizony ne sok minden maradjon, mert ez a nádszál kislány, akit egy erősebb szél akár fel is kaphatna, nem fogja bírni a megerőltető próbákat.

Guidó már lemosta a gyönyörű autót, mondta Francseszka, ha esetleg akar körülnézni a városban, akár szívesen el is kíséri.

- Kedvesem mit ennél ebédre? - kérdezte Ildikótól.

- Jaj nem kell ám velem ennyit fáradozni, majd bekapok valamit a városban. Bemegyek, ez jó ötlet, de nem szeretnék Guidó terhére lenni. Nincs szükség kíséretre. Jól elboldogulok magam is.

- OKÉ. Látom én, hogy talpra esett lány vagy. Vigyázz az olasz fiúkkal, nem mindig igaz, amit állítanak - nevetett Francseszka, majd hozzátette - bár azt hiszem, a fiúk vannak inkább veszélyben, ahogy elnézem ezeket a háborgó kék szemeket - huncutul kacsintott egyet.

Gyors zuhanyozást követően legyűrt egy pirítóst egy kis barack dzsemmel. Farmert és egy toppot vett fel, lábát kis pántos papucsba bújtatta és ugrás a kocsiba.

240 lóerő duruzsolt alatta, nagyon élvezte. Boldogságot érzett, régóta először, mintha most születne.

Végül is nem a város felé vette az útját, hanem száguldott az autópályán. Kellet a sebesség, hogy érezze, most elhagy maga mögött mindent. Mindent! De vajon sikerül-e? Anyja szerint minden rajta múlik. Megígérte neki, hogy megpróbálja. Hát itt az első nap.

Lekanyarodott egy lehajtón a tengerpartra és megállította az autót a homokban. Egy darabig nézte a végtelen szikrázó vizet.

Merengéséből egy kutya csaholása riasztotta fel és egy mosolygó arc, aki a kocsi ablakán benézve, kopogtatta az üveget.

- Jól van kisasszony? - kérdezte egy kellemes hang.

- Igen persze - válaszolt Ildikó zavartan - Nem szabad itt állni? - nézett gyorsan körbe.

- Dehogynem, csak egy ideje figyeltem, és annyira mozdulatlan volt, hogy azt hittem esetleg rosszul lett.

- Neeeem, köszönöm a figyelmességét - mosolyodott el Ildikó is. Kinyitotta az ajtót és kiszállt bemutatkozni.

- Ildikó - mondta, és kezét nyújtotta a férfi felé.

- Jonniec - mondta a férfi, és az aprócska kezet, két kezébe fogva óvatosan az ajkához érintette. Sötét szeme titokzatossá tette a nagyon vonzó tekintetet.

Ildikó megborzongott, gyorsan elhúzta a kezét, mintha áramütés érte volna. Hirtelen nem is tudott megszólalni. Minden gyengédebb érintésre ez volt testének akaratlan reakciója.

Jonniec megérezhetett valamit, mert teljesen közömbös társalgásba kezdett, invitálva Ildikót, hogy sétáljanak egyet a kutyussal, ha már így összeakadtak.

Hamar elröppent pár óra, észre sem véve, annyira belemerültek a beszélgetésbe. Mikor a nap lebukni készült a horizonton, búcsúzni kellett. Egésznap nem ettek, nem ittak semmit, csak sétáltak, időnként némán, időnként egymás szavába vágva.

Az elválás is nehezen ment. Jonniec csak annyit kérdezett:

- Láthatom még?

- Biztosan, mert most pár hónapot itt fogok tölteni - válaszolt Ildikó kicsit visszabújva, csigaházába.

- Értem. Semmi esélyem valamilyen konkrétabbra? - Jonniec hófehér fogai kivillantak a széles mosolyra.

- Randevúra gondolt?

- Iiiigen... Ha már így rákérdezett - nevetett Jonniec. Ildikó kicsit elgondolkodva nézett az izzó tekintetbe, és a gyomrában émelygést érzett.

- Azt hiszem jobb, ha rábízzuk az életre - mondta elkomolyodva.

Odafutott a kocsihoz, és nagygázzal elhajtott. A kerekek szórták a homokot, mire fogást találtak, hogy kilőhessenek, röpítve terhüket.



3.



Francseszka szaladt ki a kocsihoz, mikor az csikorogva, elég hosszú féknyomot hagyva, megállt az oszlopokkal díszített bejárat előtt.

- Drágám, már nagyon aggódtunk érted!

Tördelte pufók kis kezeit. Francseszka egész lénye egy igazi szeretnivaló vidámság volt. Mindig mosolygott szinte minden porcikája. Kedvesen gömbölyű alakja ápoltságot, és valamilyen megfoghatatlan anyai melegséget sugárzott. Ildikó, amikor először meglátta, és megismerkedtek, azonnal a szívébe zárta. Guidó is hasonló mosolygós pirospozsgás arcú, fekete szemű férfi volt. Mire Ildikó kiszállt a kocsiból, már ő is ott állt mellette.

- Kisasszony így eltűnni egész napra, a telefont is kikapcsolva... Nagyon megijesztett minket. Az édesapja már háromszor kereste. Tudja, hogy ránk bízta önt kedvesem.

- Jaj ne haragudjanak kedves Guidó, de olyan gyönyörű volt a tenger, és csak sétáltam a homokban, és nem vettem észre, hogy az idő mennyire elszaladt, csak mikor a nap már majdnem lebukott.

- Persze, persze, és gondolom egyetlen falatot sem ettél egész nap - pörölt kedvesen Francseszka.

- Tudod drágám, hogy ezt nem szabad, enned kell. Én is megígértem édesanyádnak, hogy a szemem le nem veszem rólad. Ne tégy velünk többet ilyet.

- Igenis! - vágta haptákba magát Ildikó nevetve, majd egy puszit nyomott Francseszka arcára.

Vacsora után Ildikó odaült a számítógéphez, és gondolta játszik egyet, a reggel megismert játékkal. Hamar belejött és bizony sorra nyerte a partikat. Ismét kihívást jelzett a gép, a monitoron megjelent ismerős írással. "Tarat szeretne veled játszani" "elfogad" "elutasít". Rutinosan kattintott az "elfogad" gombra, s máris elkezdődött a játék. Nyomkodták az egeret és sorba íródtak az x-ek, és o-ok. Ildikó, mindig meg szokta érdeklődni, hogy kivel játszik. Most is felírta hát, "honnan játszol?", "a kollégiumból" volt a kérdésre egy elég furcsa válasz, és egy kérdés "Te?" "én Olaszországból" "fiú vagy, vagy lány?" érdeklődött Ildikó tovább. "fiú" volt a rövid válasz, és közben a gép jelzett is, hogy Ildikó elveszítette a játékot. Ettől kicsit mérges lett magára. Nem így akart bemutatkozni, valahogy irritálta ez a fiú. Nem értette miért, de mindenképp le akarta győzni. Közben megjelent a képernyőn, hogy visszavágót ajánl a másik fél. Gyorsan rákattintott, hogy elfogadja és döntött, hogy most nagyon figyelni fog. Sikerült is kiegyenlítenie, 1-1 lett az állás. Tarat közben megkérdezte, hogy ”hány éves a Kicsi Barbi?” 19 gépelte Ildikó, mire Tarat csak annyit írt: 25. Ismét összecsaptak és Ildikó feszültséget érzett. Nagyon koncentrált, de pár lépésből vesztett. Tarat aranyos kis szmájlikat küldött vigasztalásképpen, meg egy rózsabimbót.

Ildikó nem adta fel, most ő hívta ki a fiút játszani. Tarat örömét jelezve, nevetős arcocskát rajzolt neki. Elkezdődött a játék, de Ildikónak az volt az érzése, hogy terelgeti őt a fiú erre-arra. Nem győzi le, de nem is engedi, hogy győzzön. Közben kérdezte, ”mit csinál egy Kicsi Barbi Olaszországban?” , Ildikó egy darabig nem válaszolt, mert erősen győzni szeretett volna, de valahogy akármivel próbálta tőrbe csalni ellenfelét, nem sikerültek a húzások. ”Táncolok”, válaszolta. Mikor már elküldte az üzenetet, rájött, hogy ez így elég félreérthető, de aztán úgy döntött, hogy nem fog magyarázkodni. Végül is ott a másik oldalon teljesen mindegy mit hisz az a másik.

Tarat egy darabig nem írt, csak csendben játszottak, aztán jött a kérdés, hogy "balettot táncolsz?" Ezen a kérdésen alaposan meglepődött, mert azt hitte, a fiú valamilyen könnyűvérű lánynak fogja hinni. "Nem" válaszolta szűken, direkt feszítve a húrt.

A játék felpörgött és meglepetésre Ildikó győzött. Az állás 2-1 lett.

Ildikó nem igazán érezte ezt a győzelmet hitelesnek.

A játékosok rangsorát kis színes téglalapok jelezték a nickek előtt. Kicsi Barbi a pontjai alapján csak kék volt, de Tarat piros volt, ami azt jelentette, hogy nagyon jó játékos.

Tarat gratulált a győzelemhez, tapsoltak a kis fejecskék, még egy szál virág is érkezett, és egy thanks. Mire Ildikó reagálhatott volna a gép kiírta, hogy Tarat kilépett.

Ildikónak elment a játéktól a kedve. Nem értette magát, de valahogy mintha az első randevún faképnél hagyta volna valaki. Kikapcsolta a gépet, és lefeküdt aludni.

Az álom messze elkerülte. Mindig félt az estéktől, a kegyetlen, gyomrát összeszorító álmoktól.

Sokszor ijedt fel arra, hogy teljesen leizzadva zihál.



Öt éve megváltozott minden az életében. Becsukódtak számára a lehetőségek.

Az addig életvidám gyönyörű gyermek, egy szempillantás alatt felnőtt lett.

Úgy érezte, hatalmas falak fogják körbe, melyeket nem lehet lebontani. A félelemtől hányingere lett, és mélyeket kellett sóhajtani, hogy meg tudjon nyugodni.

Jonniec arca jelent meg szemei előtt, a vidám nap egy-egy pillanata villant fel. A szédítően kedves, férfias mosoly, a hang, amelytől most is bizseregni kezdett. Átsuhant a gondolatain egy árnyék, hogy talán meg kellett volna adja a telefonszámát. Talán jó lett volna újra látni. Nem! Parancsolt magára. Nem lehet! De még sokáig forgolódott az ágyában.



4.



Ildikó megállt a modern lapos tetős épület előtt. Ez az építmény valahogy nagyon nem illet a környezetébe, sem a tető, sem az egész létesítmény. Idegenül hatott a szemmel láthatóan nagyon öreg házakból álló városrészben. Nem volt szűk helyre építve, mert egy parkosított tér közepén állt, és nem is találkozott a szem semmivel. A figyelő tekintetet csak a könnyed modern stílus, a csillogó sok üveg kápráztatta el, ahogy a reggeli napfényt szórta ezer színben.

Ildikó belépve, az ugyancsak csupa üveg forgóajtón, nagyon modern előtérbe érkezett, melyből körbe több duplaszárnyú ajtó nyílt. A falakat hatalmas tükrök borították. Az ajtókon számok voltak, és mindegyik mögül más zene szűrődött ki, érdekes egyveleget és hangulatot adva az előtérnek.

Ildikó benyitott a második ajtón. Nem lehetett eltéveszteni, mert az egyedi hangzású ír muzsikát már messziről kihallotta az egyvelegből. Szíve hevesebben kezdett tőle dobogni.

Hatalmas parkettás teremben találta magát, ahol legalább 30-40 ember beszélt mutogatott, szteppelt, kisebb csoportokat alkotva, erősen gesztikulálva egymásnak.

Egy darabig álldogált, mire egy markáns arcú, középkorú férfi észrevette.

Intett a többieknek, hogy maradjanak csendben, és a zenét is kikapcsolta valaki.

Hirtelen, minden szem Ildikóra szegeződött. Furcsán érezte magát, talán kicsit zavarban is volt, de a férfi már messziről is úgy köszöntötte, mintha ezer éve ismerné.

- Gyere kislány, bemutatlak a többieknek, már nagyon vártunk ám. Nem sok időd lesz az első fellépésig, mert két hét múlva lesz egy kisebb bemutató itt a városban. Szeretném, ha abban már te is részt vennél, a szerződés szerinti szerepben.

Kézen fogva vitte bemutatni a többieknek. Mindenki nagyon kedvesen fogadta, voltak egészen fiatal táncosok, és voltak, akik már szemmel láthatóan a negyvenfelé haladtak. Volt, aki csak kezet fogott, de volt, aki megölelte kedvesen.

Pár hónapig most nagyon sok időt fog velük tölteni, és Ildikónak egyébként is szokása volt az embereket megfigyelni. Keveset beszélt, de mindig nyitott szemmel járt.

- Nos akkor 1, 2, 3, folytassuk a próbát, illetve megkérjük Ildikót, mutasson nekünk valamit abból, amiért csalhatatlan szemmel, őt választottam ki. Menj, arra van az öltöző, Gina megmutatja neked. Utána várunk, egy kis bemelegítőre.

- Nagyon örülök, hogy köztetek lehetek - mondta Ildikó, kicsit pirulva, kedves, csendes hangon csilingelve.

Gina karon fogta és vitte az öltözőbe. Alfredó a társulat vezetője nézte ahogy mennek, tekintetét talán kicsit tovább tartotta rajta, mint szerette volna.

Mióta a meghallgatáson meglátta, nem ment ki ez a lány a fejéből. Magában csak úgy hívta, Tünemény. Marió barátja, rögtön mondta is neki, hogy "Alfredó, felejtsd el, nekünk táncolni kell". Nevettek mindketten, de a lány képe nem engedte nyugodni. A bemutatkozón annyira kedves és felszabadult volt, tökéletes minden mozdulata. A visszafogott viselkedése csak még jobban ingerelte. Nem volt barátságtalan, de megközelíthetetlennek tűnt.

Alfredó azóta is azon gondolkodott, vajon mi az, amit a jelenlétében érez. Valami, ami más. Nem olyan, mint a mai hasonló korú lányoknál.



5.



Ildikó fáradtan ért haza a próbáról. Kicsit megviselte a sok új ismerkedés, bizonyítás.

A tánccal nem volt gondja, született tehetsége volt hozzá, mégis a sok átélt izgalom érezte, hogy szinte letaglózta.

Francseszka kicsit aggodalmaskodott is, hogy megint nem akar enni. Erősködött, hogy bizony az anyukájának megígérte stb. és Ildikó jó lenne, ha nem hozná olyan helyzetbe, hogy azt higgyék a szülei, hogy Ő nem tesz meg mindent, hogy egyen.

Mit volt mit tenni, legyűrt pár falatot, és elköszönt, hogy aznapra már nem lesz szüksége semmire, pihenni fog.

Alapos fürdés után, kellemesen elzsibbadva, bekapcsolta a számítógépet.

Egyenesen ment a játék oldalra, és bejelentkezett. Mosolygott magában, milyen kellemes érzés volt meglátni az ismerős nevet "Tarat". Nem kattintott rá, várt, hogy a fiú észrevegye. Közben többen kihívták játszani, de elutasított mindenkit. Nagyon szeretett volna Tarattal játszani.

Nem is értette miért, de mintha a képernyő vonzotta volna. Öt betű és szabályosan megbabonázta.

Hiába várt, nem történt semmi. Tarat közben mással kezdett játszani. Ildikó szinte csalódást érzett. Dühös lett. Nevetséges, de szabályosan úgy érezte Taratnak nem lett volna szabad most mással játszani. Na majd Ő megmutatja ennek a fiúnak, vele nem fog packázni.

Végig futott a játékra várók listáján és látott egy piros jelzésű nicket, Hannibált. Nos ez az, gondolta, és kattintott a névre, hogy kihívja egy játékra.

Hannibál elfogadta, és indult is a játék, annak rendje módja szerint, indult a szokásos beszélgetés is. Hannibálról kiderült, hogy egyetemista és Lengyelországból játszik. Kicsi Barbi is közölte, hogy Ő is egyetemista de most Olaszországban van.

Alig pár perce játszottak, amikor a játékot nézők között megjelent Tarat neve. Ildikó szíve nagyot dobbant. Pár pillanat múlva viszont eltűnt. Ildikó úgy döntött, megkérdezi Hannibált, nem ismeri e Taratot. "de ismerem, hisz egy koleszban lakunk" jött a válasz. "Tarat lengyel?" kérdezte Kicsi Barbi. "nem, magyar" jött a válasz. Persze a gép is jelzett, hogy a játékot elvesztette. Már megint nem figyelt, mérgelődött magában.

Elkezdődött a visszavágó, mikor Hannibál annyit írt, hogy "a forduló után Tarat szeretne veled játszani, azért nézett be az előbb" Kicsi Barbit büszke érzés töltötte el. Jól érezte Ő, mégsem volt semleges. Szemtelenül visszaírta "én nem szeretnék vele". Hannibál nem reagált, de a játék végén, amit persze ismét Ildikó veszített el, udvariasan elköszönt és kiszállt. Abban a pillanatban ott volt a felirat "Tarat játszani szeretne veled". Az esze azt súgta, ne menjen bele, de már kattant is az egér, és ezt nem az esze döntötte el.

Ettől a pillanattól, nem érzékelte az idő múlását, nem számított ki győzött, ki vesztett, azt sem tudta egy idő után, hogy hová teszi a x-ket vagy o-ket. Folyamatossá vált a beszélgetés, szinte mindenről.

Ildikó felszabadultan mesélt. Nem tudta ki ez a fiú, de szinte ömlött a sok magába zárt gondolat.

Tarat pedig figyelte, a belekérdezésekből érezte Ildikó, hogy minden szavát megjegyzi, minden rezdülését érzi, közben aranyos kis szmájlikkal jelezte, hogy miket gondol, miket érez.

Sok mindent megtudtak egymásról. Tarat a doktoriját készítette Lengyelországban, egyébként Budapesten élt. A műszaki egyetem után nyerte az ösztöndíjat, amellyel egy tudományos kutató munkatárs lehetett. Ildikó a táncról mesélt, az álmairól, a gyermekek szeretetéről.

Még senkivel nem beszélgetett ennyire őszintén. Egyetlen dologról nem beszélt, arról az öt évvel ezelőtti napról. Nem is akart gondolni rá. Tarat nem kell, hogy tudjon róla.

Már éjjel egy óra volt, amikor elköszöntek és megegyeztek, hogy másnap fotót cserélnek.

Ildikó lefeküdt, és öt éve először aludt el félelem nélkül, szorongás mentesen.

Álmában talán, boldog is volt.



6.



Egy szempillantás alatt elröpült a két hét a bemutatóig. Nagyon nagy izgalom előzte meg az eseményt.

A darab teljesen új stílusban, sajátos tánccal, egy csodálatos szerelmi történetet mutatott be.

Az ír néptánc hagyományaira épült koreográfia, a fuvola csodálatos hangja, a lágy szerelmes dallamok, és a kemény pattogó táncritmus, különleges élményt ígért a bemutató közönségének.

Ildikónak az elmúlt napokban semmire nem volt ideje. A számítógépet is csak nagyon ritkán kapcsolta be. Hiányzott Tarat, a kedves ismeretlen, akivel már szinte úgy ismerték egymást, mintha együtt nőttek volna fel. Tarat sem volt mostanság gép közelben, mert egy tudományos konferencián kellett részt vennie. Mind a ketten gondolkodtak azon, hogy talán telefonon is beszélhetnének, amíg ennyire elfoglaltak, de ezt még egyikük sem említette meg. Vártak a másikra. Nem akarták az érzelmeiket kiadni, amit önmaguknak már régen bevallottak, hogy sokkal mélyebb, mint bármely eddigi barátságuk.

Attila is eljön a bemutatóra, rendszeresen hívta Ildikót telefonon. A szülei és a testvérei nem tudnak itt lenni, de ma reggel mikor felébredt, hatalmas virágkosarak sorakoztak a szobájában, melyet a család minden tagja, külön küldött neki. Nem feledték egy pillanatra sem éreztetni, mennyire szeretik.

Boldog volt, amikor a kártyákat olvasta. Bátyjától például "a világ legtehetségesebb és legdrágább hugijának", nővérétől "drága kicsim, ott vagyok veled", üzenetet olvashatta. Könnyek csorogtak az arcán édesapja írásától "köszönöm, hogy létezel, mert az életem legcsodálatosabb ajándéka vagy".

Édesanyja a legjobb barátnője is volt egyben. Mindent megbeszélhetett vele. Nem volt titka előtte. Ő tudott Taratról is, arról is, hogy Ildikó szíve hevesebben dobog ettől az ismeretlen fiútól.

Édesanyja aggódott miatta, hátha csak egy szélhámos, és Ildikó szíve nagyot fog csalódni.

Nem mondta ezt Ildikónak, mivel örömmel töltötte el a gondolat, hogy végre Ildikó kőszíve, kicsit engedni kezd.

Volt még egy ötödik virágkosár is. Ezen nagyon meglepődött. Elővette a kártyát és hirtelen az első nap eseményei ugrottak az emlékezetébe. "Bár Ön bizonyosan már nem emlékszik rám, de boldoggá tenne, ha a bemutató után személyesen is gratulálhatnék Önnek. Bozont is üdvözli Önt. Valahányszor a parton sétálunk, reménykedik a gazdájával együtt, egy véletlen de csodálatos nap megismételhetőségében: Jonniec"

Emlékezett a nagyon kellemes napra, ami észrevétlenül röpült el Jonniec társaságában. Emlékezett az izzó tekintetre, a lenyűgöző mosolyra is. Jonniec nagyon jóképű férfi volt, már akkor is megállapította. Forróság öntötte el az arcát. De aztán elhessegetett minden gondolatot és futott a kocsihoz, hogy az utolsó próbát le ne késse. Francseszka szaladt utána egy szalámis zsömlével, hogy legalább a kocsiban megegye.

Gyöngyöző kacajjal egy nagy puszit nyomott Francseszka arcára. Nagyon megszerette a kedves, gondoskodó, időnként perlekedő házvezetőnőt.



7.



Rutinosan zajlott az utolsó próba, Alfredónak már nem kellett semmibe beavatkozni. Nagyon örült, hogy Ildikó a társulat tagja lett. Kedves szerény természete miatt mindenki szerette. Aki irigykedett rá, még az sem tudott belekötni. Elismerték, hogy rendkívül bájos lány, aki nincs is tudatában az értékeinek. Délben végeztek mindennel, és Alfredó odament Ildikóhoz. Átölelte a vállát és így kísérte az öltöző fele.

- Kedvesem csodálatosan táncolsz. Te leszel ma az est fénypontja. Tudom, hogy óriási sikered lesz. Ugye nem izgulsz?

- Jaj dehogynem, még a gyomrom is remeg - mondta nevetve, még mindig kicsit lihegve Ildikó.

- Ne viccelj, annyira profi vagy, hogy el sem hiszem, hogy eddig nem léptél így fel.

- Sokat versenyeztem, tehát ezzel nincsen gondom, de ez a tánc nagyon nehéz, és annyira lényeges az összhang, hogy rendkívüli koncentrálást igényel mindenkitől. Elég egyetlen ritmus eltévesztése, és kirívó a hiba. A versenytáncban, az összeszokott partnerrel könnyebb korrigálni, bár a zsűrinek nagyon éles a szeme.

- Hát igen, ez egy különleges hangulatú tánc, mellyel nagyon sokféle érzelmet lehet kifejezni - mondta Alfredó sejtelmesen és megállt az ajtóban.

Szembefordult Ildikóval és egyenesen a szemébe nézett. Zavarba jött az őszinte kék szemek, átható tekintetétől. Két hete nem múlt el pillanat anélkül, hogy ne kívánta volna megcsókolni a gyönyörű ajkakat. Minden porcikáját kívánta Ildikónak. Képes volt órákig nézni a táncát. Néha lelkiismeret furdalása volt, mert csak azért ismételtette újra és újra némelyik figurát, mert nem tudott betelni a látványával. Tökéletes test, melynek mozgása a legcsodálatosabb zenével ért fel.

Szabályosan megőrjítette.

- Kedvesem a bemutató után, gondoltam elviszlek vacsorázni, nagyon sokat dolgoztál az elmúlt napokban. Nem ártana az izgalmakat levezetni, egy kis kikapcsolódással.

- Jaj Alfredó, mennyire aranyos vagy. De ne törődj velem, semmi gond nem lesz. Itt lesz a bemutatón Attila, a régi partnerem, és őt nem hagyhatom magára. Viszont, ha nem zavar téged, ketten szívesen tartanánk veled. Annyi megbeszélni valónk lenne a jövőt illetően. Ő is csodálatos táncos, hátha neked sikerülne rábeszélned, hogy tartson velünk.

- Értem, szóval Ő olyan udvarlóféle? - kényszeredett mosoly merevedett Alfredó arcára.

- Neeeem, dehogy. Ő a legjobb barátom, gyerekkorom óta. Mit nem gondolsz? - kuncogott Ildikó és ujjával játékosan megbökte Alfredó mellkasát.

- Drágám, hogy zavarna engem a Te legjobb barátod. Legalább majd jól kibeszélünk téged. De eszembe jutott egy jó ötlet, Ginát is elhívom magunkkal, és akkor négyesben tökéletes esténk lesz.

- Alfredó Te vagy a király! - mondta nevetve Ildikó, és beszaladt zuhanyozni, és átöltözni az öltözőbe.

Alfredó természetesen nem minden hátsó szándék nélkül akarta Ginát elhívni. Valahogy ezt a fiút le kell kötni, hogy neki szabadabb legyen az út Ildikó "lelkéhez". Persze ez erős túlzás volt, mert Alfredó, egy nőnek sem a lelkéhez szeretett volna közel kerülni. Ennél sokkal gyakorlatiasabb és célratörőbb egyéniség volt.



8.



A bemutató utolsó táncát, egy elég megható jelenet alkotta, melyet Ildikó egyedül táncolt, halk nagyon lágy furulya dallamra. Ezzel fantasztikus hajlékonysága, tánctudása és még a balett tudása is próbára lett téve. Nehéz lépések és ugrások is szép számmal fordultak elő a koreográfia szerint.

Ildikó egy mennyasszonyt táncolt, akinek a kedvese meghalt. Az aranyszőke hajzuhatag minden mozdulatnál röpült, tökéletes keretet adva gyönyörű arcának. Mikor a zene elhallgatott, az idő is mozdulatlanná dermedt. Pár pillanatig olyan néma csend volt, hogy a légy zümmögését is meglehetett volna hallani. Orkánként tört ki a tapsvihar. Felállva ujjongott a közönség. Frenetikus hangulatban, rengeteg rózsaszál és csokor röpült a színpadra.

Ildikó felegyenesedett, meghajolt, de még mindig a szerep hatása alatt volt. Annyira átélte a táncot, hogy a lelke csak lassan oldódott.

Alfredó, bement a színpadra, meghajolt, kezet csókolt Ildikónak, és úgy érezte, ha ez a csoda nem lehet az övé, abba belepusztul.

Tudta, most már biztos volt benne, hogy annyira szerelmes, mint még soha életében.

Több napja még azzal áltatta magát, hogy ez csak egy vágy a tökéletes test iránt. 36 éves volt, túl egy váláson, és rengeteg kalandon, de Ildikó az más volt. Számára a tökéletes nőt testesítette meg, álmai asszonyát, aki az életben és a világon csak egy lehet. Legszívesebben azonnal ölbe kapta volna, és vitte volna valahová, ahol csak ő láthatja, csak ő hallhatja csilingelő hangját, csak neki mosolyogna az ajka. Csókolni akarta mohón. Vadul szeretkezni, akár napokig. Úgy érezte, vele soha nem tudna betelni.

Rengeteg virág volt az öltözőben. Ildikó csak ült a tükör előtt és még mindig nem tudott oldódni. Átélte a szerepet. Őt nem a fellépés viselte meg, hanem maga a tragikus szerep.

A halál, melynek következményét táncolta el. Arra riadt, hogy kopogtak az ajtón.

- Tessék - mondta egykedvűen, és elfordult a tükör elől.

- Szabad egy pillanatra a világ legnagyszerűbb táncosát zavarnom? -hallotta egy férfi kellemes hangját. A maga előtt tartott virághalmaztól semmit nem látott belőle, de tudta, hogy Attila az, és röpült a karjába.

- Istenem, mennyire hiányoztál - szorította magához Ildikó.

- De hisz minden nap beszéltünk kedvesem - mondta Attila évődve, huncut mosollyal.

- Az nem számít, de a beszélgetéseink így szemtől szemben nagyon kellenének, hidd el. - Ildikó hangjában és tekintetében egy árnyalatnyi szomorúság bujkált.

- Nekem is nagyon hiányzol - mondta komolyan Attila, és még egyszer megölelte, magához szorította, majd kicsit eltolva, pajkosan ránézve kérdezte

- hogy bírják a fiúk, hányan lettek már öngyilkosok érted?

- Ugyan ne bolondozz - nevetett Ildikó - tudod, hogy nem szoktam senkit szédíteni.

- Ezt aláírom, de arra nincs is szükség, aki a közeledbe kerül, megszédül szédítés nélkül is. Nos hol várjam meg a művésznőt, amíg elkészül? Mit terveztél?

- Alfredó meghívott minket vacsorázni, tudod a rendező, meg a darab szerzője, szóval ő itt az atyaúristen, ha érted. Nem gondoltál arra, hogy mégis ide gyere? Újra együtt táncolhatnánk, olyan jó lenne.

- Nem kicsim, megmondtam tudod, nekem most már a jövőmre kell gondolnom. Nemsokára meglesz a diplomám, és a gyakorlat megszerzéséhez dolgoznom kell. Úgy néz ki, hogy sikerül az első éveket egy londoni klinikán töltenem. A pénz így duplája lesz az otthoni lehetőségeknek. A tudásanyagról és fejlett technikáról nem is beszélve.

- Persze, semmi gond, tudom, csak vicceltem - sütötte le szemét Ildikó, de szíve fájdalommal telt meg.

- Várj meg a kávézóban, ha elkészültem, oda megyek. Alfredó még úgyis csak válaszolgat a riporterek kérdéseire - azzal bement a paraván mögé átöltözni.

- Milyen ember ez az Alfredó, kicsim? - kérdezte Attila, a kilincset fogva.

- Nagyon kedves és rendesnek néz ki. Eszméletlenül alapos, sokszor egy tucatszor ismételtet egy- egy jelenetet, pedig én tudom, hogy már rég tökéletes. Nem szoktam szólni, mert jobb a békesség. Táncolni is szeretek, tehát lényegtelen hányszor kell ismételni. - Kiabálta Ildikó a paraván mögül.

- OKÉ drága, akkor a kávézóban várlak, nem kell sietned, ne aggódj, türelmes leszek.

Attila elment és Ildikó boldog volt a tudattól, hogy itt van, és nemsokára jót beszélgetnek.

Ismét kopogtak az ajtón. Ildikó nevetve szólt ki

- Ha nem hagysz öltözni, sosem fogok elkészülni - kinyitotta az ajtót és hirtelen nagyon meglepődött. Jonniec állt ott, egy szál vörös rózsával a kezében.

- Üdvözlöm a művésznőt, és bocsánat a zavarásért, de művészete annyira lenyűgözött, hogy nem tudtam távozni anélkül, hogy ne gratuláljak a legnagyobb elismerés hangján - azzal a rózsát átnyújtotta. Ildikó arcát pír öntötte el. Zavarban volt. Hirtelen nem is tudta mit mondjon erre.

- Honnan tudta? – kérdezte, de nem sikerült zavarát lepleznie.

- Azt hittem számít rám, miután a kártyát elolvasta. Vagy nem kapta meg?

- Deee, megkaptam, és nagyon meglepett, és köszönöm is a gyönyörű virágokat, de nem kellett volna, higgye el.

- Nekem jólesett - mondta Jonniec és sejtelmesen mosolygott, még nagyobb zavarba ejtve Ildikót.

- De tényleg nagyon udvariatlan vagyok, nem tarthatom fel. Bocsásson meg, ha tolakodó voltam. Fogadja mély tiszteletem és őszinte elismerésemet a gyönyörű előadáshoz, a fantasztikus teljesítményéhez. Remélem még egyszer a sors, a véletlen majd a partra irányítja, és mi ott leszünk Bozonttal, mint minden reggel - kezet csókolt Ildikónak, kicsit fejet hajtott, majd elment.

Ildikó szíve majdnem kiugrott a helyéből, olyan szaporán vert.

Az első nap óta nem látta a férfit, de most még sármosabb volt mint akire emlékezett.



9.



Alfredó ki tett magáért a vacsoránál. Gina is nagyon jól szórakozott, bár Ildikónak nem tetszett, hogy Attila szinte állandóan Ginával foglalkozott helyette. Alfredó igazi úriember volt. Ildikó itta a szavait. Annyi mindent mesélt a táncról, a fellépésekről, a sok tanulásról, hogy mekkora munka egy ilyen előadást összekovácsolni.

Hálás volt Ildikónak a tehetségéért, a profi tudásáért. Mikor az eredeti főszereplő kidőlt a sorból, mert eltörte a lábát, nagyon nehéz helyzetbe került a társulat, nem tudta, hogy kivel is pótolja. Sokan jelentkeztek a válogatásokra, de Ildikó mindet kenterbe verte. Elsajátítani két hét alatt az egész szerepet, rendkívüli kihívás volt, és Ildikó várakozáson felül teljesített.

Alfredó dicsérő kedveskedése, nagyon jólesett Ildikónak. Hamar elröpült a pár óra, és Attilának reggel haza kellett indulni, mert készülnie kell a londoni állás elfoglalására.

- Drágám, majd legközelebb talán többet tudunk beszélgetni - mondta Attila és puszit nyomott a homlokára.

- Ígérem, ahogy hazaértem fel foglak hívni - közben megállt a taxi, amit rendeltek.

Gina az utolsó pillanatban megszólalt

- Attila ugye elviszel? Én is a szállodád felé megyek.

- Természetesen, gyere csak - válaszolta Attila, és Alfredóval kezet fogva végleg elbúcsúztak.

- Ildikó gyere, igyunk még valamit. Fojtsuk bánatunkat az ital fertőjébe, amiért a kedveseink így itt hagytak minket - közben nevetve játszotta az enyhén spicces embert.

- Attila nekem nem a kedvesem, csak a barátom Alfredó. Szerintem Gina esetében is tévedsz. Jól el volt nélküled egész este - kicsit élesebben szólt ez a pár szó, mint szerette volna. Remélte, hogy Alfredó tényleg spicces és nem sok mindenre figyelt.

- OKÉ tudom, tudom, drága hercegnőm. Gyere ne kéresd magad.

- Nem Alfredó, fáradt vagyok. Ha nem sértelek meg, én is szeretnék már haza menni. Egyébként szerintem rád is rád fér egy alapos alvás.

Intett és egy taxi fékezett, elég erélyesen, mert már későn vette észre a lendülő kezet. Kicsit csikorogtak a kerekek is. Mire Alfredó észbekapott, Ildikó már csak a lehúzott ablakból integetett vissza neki.



10.



Ildikó nagyon fáradtan zuhant az ágyba. Próbált aludni, de az átélt izgalmak miatt nem sikerült. Tarat járt az eszében. Hiányoztak a fiúval folytatott játékok, csetelések. Utolsó "beszélgetésük" feszültté tette a kapcsolatukat, mert Ildikó mástól tudta meg, hogy Taratnak felesége van. Bár barátságuk a neten zajlott, tényleg lelki alapokon, soha még félreérthető megjegyzést sem tett a fiú neki, valahogy Ildikó mégis becsapva érezte magát. Mindent megbeszéltek, nagyon közel kerültek egymáshoz, és úgy érezte nem volt oka Taratnak elhallgatni, hogy felesége van. Bár a fiú azt mondta, hogy nem állította soha, hogy nincs. Ildikó meg nem is kérdezte. Tarat nagyon népszerű volt a játék oldalon, más barátnőkről is "pletykáltak" a játékok közben, ez pedig Ildikót kifejezetten féltékennyé tette. Most is füstölgött magában, hogy micsoda baromság, hiszen csak játék az egész. De mégis annyira bensőséges tudott lenni ez a kapcsolat. Amikor ültek a gép előtt, Ildikó sokszor érezte, hogy szeretne Tarathoz bújni, érezte azt is, mintha Tarat lelke szinte átölelné, barátian megsimogatná, hogy megnyugtassa, hogy felvidítsa.



Felkelt mert valamilyen láthatatlan erő húzta a számítógéphez. Bekapcsolta, és a gép jelezte, hogy levele érkezett. Nem számított rá, hiszen levelet szinte soha nem váltottak. Legfeljebb egy-két értesítés szintjén, vagy amikor képeket cseréltek. Ildikó alig várta, hogy megnyíljon a fiók. Olvasni kezdte a megdöbbentően hosszú levelet.



"Szia Kicsi Barbi!

Gondoltam irok egy ket sort NEKED bar nem tudom... Kicsit osszezavarodtam a VELED folytatott beszelgetestol... :) Lehet, hogy egy-ket dologban igazad volt, es most engem egy utolso alavalo fraternek tartasz, aki mindenkivel megcsalja (akar csak szoban) a feleseget. Emellett gondolhatod, hogy hazudtam NEKED stb... Igazsag szerint meg most sem tudom, hogy mit akarok irni, csak tenyleg osszekavarodtam... Az biztos, hogy nem mentegetni szeretnem magam, mert oszinten szolva nincs is miert... (esetleg a felesegemnek)

Tulajdonkeppen elnezest is kerhetnek, hogy sok baromsaggal farasztalak, de ha nem akarod NE is olvasd el, nem sokat vesztesz :)Ha megis ugy dontesz, hogy elolvasod, elore szolok, hogy hulye reszletek tomkeleget tartalmazza, mert akkor mar mindent kiirok magambol :D

Szerintem, a felesegem egy nagyszeru lany (csinos, okos, kedves es ami a legfontosabb megbizik bennem (amire minden oka meg is van).

Sajnos, a parkapcsolatokban (legalabbis az enyemben) mindket fel hoz donteseket es ezek a dontesek nem biztos, hogy helyesek, de ha a masik ragaszkodik hozza, akkor sajnos alkalmazkodni kell. Ez nem azt jelenti, hogy az itt létemet csak a felesegem akarta, hanem ebben most o volt az akaratosabb... Ezek mind kompromisszumok... Ő most terhes, nagyon klassz dolog ez, s nagyon jo, hogy babank szuletik...

A csaladunkban az emberek nagyon kedvesek, HA minden az idosebbik generacio elvarasa szerint tortenik... Nekem nem tul egyszeru szerep jutott, mert a TESOM (noverkem) a csalad zsenije, ot nyelven beszel, minden iskolajaban o volt a legjobb tanulo.

En... hat... mondhatnam, hogy ismersz, de annyira nem... szoval en 21 eves koromig nem tanultam szinte semmit... Nem mondanam, hogy rossz tanulo voltam, de nem voltam sokkal jobb, mint az atlag... A gimnaziumbol annyira emlekszem, hogy jartam oda... ittunk, buliztunk, es szamoltuk az egyeseinket... jott az egyetem, mindenen atcsusztam, de

ugyanugy, mint semmi mas, az sem erdekelt, egeszen egy tanar eloadasaig, ami nagyon erdekes volt, es azota 3 ev alatt jutottam oda, ahol most vagyok tanulmanyban... osztondijas PhD hallgato, 3 diplomamunka dij, 6 helyezett TDK dolgozat es mellekesen a diplomam. Mondhatnam hogy otthon a hangulat, attol hogy elkezdtem tanulgatni, megnyugodott, de mindig azt hallgatom, "persze mikor kisebb voltal" stb... pontosabban akkor hallgatom, amikor valami nem ugy megy mint ahogy a szulok elkepzelik. De megis miert szamit a szuloi velemeny? Szamit? Mar felnott vagyok nem? Okos, intelligens, diplomas ferfi ember, nem?

Hat remelem, de... DE miert nem megyek inkabb alberletbe, miert fogadom el, hogy (elnezest a kifejezesert) baszogassanak? Mert NEKEM nagyon fontos a doktorim... Mondhatnam azert, hogy kesobb a csaladomnak jobb eletet teremthessek, azert hogy konnyebben szerezzek allast, az elismeresert, vagy egyszeruen csak azert hogy ott legyen a nevem elott a dr. De ez mind nem lenne igaz... Azert hogy megmutassam MAGAMnak, hogy igenis kepes vagyok befejezni, amit elkezdtem, nincs igazuk azoknak az embereknek, akik azt mondjak, hogy mindent csak elkezdek, es abba hagyom, ha meguntam.

A felesegem... egy par szot rola: gyonyoru, nagyon kedves, nalam sokkal okosabb, hazias, megerto es nagyon fontos szamomra, hogy csaladcentrikus, egyaltalan nem karrieritsta. Annyi idos, mint en es eggyel tobb diplomaja van mint nekem, tehat nalam okosabb... :)

De miert nem jon ki, hogy ne legyek ennyire maganyos? Volt itt ket honapot, es komolyan mondom NEKED, eletem legszebb ket honapjat toltottem itt vele. DE sajnos o is egyetemre jar, ezert legalabb a vizsgakra haza kell mennie. Aztan most jon a szules... szavakkal le sem tudom neked irni, hogy mit fogok erezni... mindennap ugy kelek, fekszem, hogy mar csak X nap van hatra...

Flortoles, hat ennek az oka roppant egyszeru... amig lanyoknak szepeket mondok (minden hatso szandek nelkul, pl. soha nem fordult meg a fejemben, hogy osszejojjek valakivel) es latom, hogy neki jolesik, en is sokkal jobban erzem magam, es nem erzem magam egyedul, nem gondolok az engem korulvevo "szarsag"ra. Lehet, hogy onzo allaspont, oszinte leszek, kicsit az vagyok...

TE soha nem kerdezted, hogy van-e baratnom, felesegem es en sem kerdeztem, hogy NEKED van-e. Nem akartalak megbantani (es mint mondtad szerencsere nem is :) ) egyszeruen szerettem volna ha TE is, es En is jol erezzuk magunkat.

A kovetkezo mondat hulyeseg: a felesegem megbizik bennem, mert soha nem hazudtam NEKI, mint ahogy nem szoktam hazduni senkinek sem. Soha nem tennek olyant, amivel szandekosan megbantom, es foleg, soha nem csalnam meg.

Ja meg egy... Flortoles... Ok, ismerem ezt a szot... de szerintem, szoval nekem... nem is tudom, hogy irjam... ez annyira nem az. Nagyon sok lannyal beszelek, nagyon sok lannyal vagyok kedves, de nem azert, mert "meg akarom donteni" oket, hanem azert mert igy neveltek... Hogy lanyokkal kedvesen kell banni... :)

PFuuuuuu, most hirtelen mas nem jut az eszembe… bocs hogy untattalak, de komolyan mondom, hogy most sokkal jobban erzem magam :D Es, most hogy megirtam, mar nem is erzem magam bunosnek... a FELESEGEMET IMADOM, TEGED szeretlek, es nagyon szeretek VELED jatszani, es flortolni is jo volt VELED, ha tetszik NEKED ha nem... DE igerem, majd moderalom magam, legalabbis megprobalom.

Puszi, Istvan

UI: Megneztem a keped es Tenyleg szedületes No vagy :D Szerencses fiu a baratod... OKOS, KEDVES, GYONYORU vagy es nagyon becsületes. Hianyzol kedves "



11.



Ildikó nézte a sorokat a képernyőn, és nem igazán tudta volna elmondani, mit is érez. Talán megkönnyebbülést, talán kicsit sajgott a szíve is? Igen sajgott, nem is kicsit.

Lehet, hogy Ő mást várt? Mást! Mikor szemrehányást tett Taratnak, hogy nem mondta el a családját, nem csak azért érezte becsapva magát, hogy nem tudta. A lelke mélyén szerette volna, ha nem igaz az egész. De be kellett lássa, hogy igaza van a fiúnak. Mindig volt a "beszélgetéseikben" egy láthatatlan határvonal, melyet nem léptek át. Ildikó ösztönösen, Tarat ezek szerint tudatosan.

Megtörölte a szemét, melyben észrevétlenül csillogott néhány könnycsepp. Éppen a válasz gombra akart kattintani, amikor a gép jelezte, hogy levele érkezett. Szíve ismét hevesen dübörgött. Gyorsan megnyitotta.



"Szia Kicsi Barbi, csak azert irok, hogy bocsi az esti emailert, csak akkor mar a kifolyas szelen voltak bennem a dolgok…:) Remelem nem olvastad vegig, mert akkor mar biztos halalra untad magad.

szia

Ui:Remelem majd meg jaccunk azert"



Ildikó elmosolyodott, és a könnyek tovább peregtek. Mennyire butusnak érezte magát. Igen, Tarat igazi barátja lett. Meg kell nyugtassa, hogy vallomása nem jelent semmilyen törést a kapcsolatukban, sőt, most még közelebb érezte magát hozzá, mint az elmúlt sok napban, hetekben.

Gyorsan kattintott a válaszra, és sebesen gépelték ujjai a sorokat. Nem is gondolkodott semmin, csak ahogy a gondolatok törtek elő benne, úgy írta sebesen a gépbe.



”Kedves István!

Köszönöm, hogy bizalmadba fogadtál, sokat jelent ez nekem. Te egy érzékeny és csodálatos ember lehetsz, irigylem a feleséged! Maradj is mindig ilyen kedves és őszinte, ma nagyon ritka tulajdonság ez. Nem akartalak a véleményemmel megbántani, csak nagyon megdöbbentett a sok kis liba, aki ezen a játékon bizonyos dolgokat komolyabban gondol és érez, mint szabadna. Ez persze internetes betegség, már én is jártam így fiúkkal, akik azért, mert az ember kedves, azt hiszik más is van mögötte. Megértettem az érzéseket, amit leírtál, és igazad van. Ha Te úgy érzed így könnyebb, és nem perzselődhet meg a szíved, akkor csináld csak. A lényeg mindig Te legyél, mert bár csúnya dolog, de a cél szentesíti az eszközt. Ha a Te boldogságod és a családod boldogságát ez nem veszélyezteti, nincs benne semmi kivetni való. Egy ilyen barátnak, mint amilyen Te vagy, mindenki csak örülhet, és azt a kis időt amit veled tölthetnek, tölthetünk, miért ne élvezzük. Színfolt vagy egy álomvilágban, melyet valamilyen okból mindannyian álmodunk magunknak. Mindannyian kettős életet élünk, egyet a neten, egyet az életben. Biztos megvan a magunk oka erre, éppúgy nekem is, mint neked. Jól esett az érdeklődésed, kedvességed, és örülök, hogy nem kellett csalódnom benned. Nem egy könnyelmű alak vagy, aki csak hülyít mindenkit, hanem nagyon értelmes és intelligens, akit lehet barátként őszintén szeretni, csodálni. Nagy dolog amit elérsz az életben. Biztos, hogy végig is fogod vinni. Őszintén drukkolok neked ezért is, és hogy álmaid mind egy szálig alakot öltsenek, és meghozzák számodra a várva várt, és tudom, megérdemelt sikert. Büszke lehetsz magadra, kitartásból jeles vagy. Apának is biztos csodás leszel, mert aki így beszél a kedveséről és így szereti, az nagyon nagylelkű ember lehet. Sajnálom, hogy a szüleid ezt nem értékelik kellően, bár szerintem Ők ismernek igazán, és lehet, hogy Ők tudták is, miért kellett a neveltetésedhez részükről még egy pár helyre igazítás. Rá kellett jönnöd, mire is vagy képes.

Örülök nagyon, hogy megismerhettelek, és mindig örömmel tölt el, ha "beszélhetek" veled.

Játszani is szeretek veled, mert Te lehet, hogy engeded (remélem azért nem) de időnként nyerhetek :):)

A babátokról lehet már tudni fiú vagy kislány lesz? Drukkolok nektek, hogy minden simán menjen.

Puszi Kicsi Barbi”



Nem is olvasta vissza a sorokat, gyorsan rákattintott az elküld gombra. Sokkal jobban érezte magát.

Az ólomnehéz fáradtság most éreztette magát igazán.

Kint már hajnalodott, de lefeküdt aludni, és Taratról álmodott meg a leendő kis babájáról, s mintha a felesége is ott lett volna, de benne önmagát vélte felismerni...



12.



Ildikó napjai gyorsan teltek, próbák délelőtt, este előadások.

Jonniec kitartóan, de kedvesen ostromolta, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek. Szívesen sétálgatott vele a parton, és rendkívül jól érezték magukat egymás társaságában. Mikor Jonniec megpróbálta megcsókolni, riadtan elhúzódott.

A férfi nem értette, hogy mi történt. Még nem járt így egyetlen nővel sem. Kimondottan férfias megjelenése, vonzó külseje inkább arra ösztönözte a hölgyeket, hogy legtöbbször ők kezdeményezzenek. Nem várták meg, míg ő lép.

Ildikó viselkedése, zárkózottsága megdöbbentette. Hiába próbálta megtudni az okát, választ nem kapott csak komoly elhárítást. Ildikónak nem volt még férfi az életében.

Nem beszélt erről soha senkivel, csak édesanyja tudta. A szörnyű titok, ami megmérgezett minden pillanatot a lelkében, ilyenné tette. Őszintén hitte, hogy helyes, ha mindenkitől elzárkózik. Azon kevesek, akik ismerték, nem tudták lebeszélni önkínzó viselkedéséről.

Sokat gondolt Taratra. Ő volt a menekülés. Szerelmes volt a fiúba. Gyönyörű volt ez a szerelem. Nem kellett magyarázkodni, hogy miért nem, mert nem volt köztük soha szó egy tényleges találkozásról. Bűntelenül szerethette.

Pár hete érkezett az üzenet, melynek Ildikó is őszintén örült.



"Kedves Barbim!

Ez csak egy gyors jelentes, hogy megszuletett a picilanyom :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:

D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Amennyire tudom, jol vannak mind a ketten:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Puszi"



Ildikó azonnal válaszolt is:



"Kedves István!

Gratulálok ezerszer!!! Nagyon boldog vagyok, örülök nektek. Ne nagyon sokat igyál!!! Gratulálok az anyukának is! Remélem, mindenki nagyon jól van és nagyon boldog. Várom a mérési adatokat, mint súly, hosszúság, hajszín stb. Tudom ez nem a doktoridhoz kell, de azért kíváncsi lennék rá. Ha kaptál fotót, küldhetnél egyet. Imádom a pici babákat. Jó nektek, irigyellek, de csak a jó értelemben. Ismét gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok,nektek és a picinek.

Puszika Barbi"



Ezután megtudott mindent, sok áradozó levél érkezett, és jött egy olyan is melyből kiderült, hogy Tarat Budapestre érkezett.



"Szia Kicsi Barbi!

Hat itthon vagyok, itthon nagyon jooooooo. sokat babazom... :D Nagyon aranyos, nagyon pici, akkora az egesz lany, mint az alkarom :)

De egy tunder, keveset sir, es sokat mosolyog... Ma jottek vizitelni a csaladtagok, mindenki vegignyuzta de neki egy nyikja sem volt :D IMADOM!!!!!!!!!!

Nem tudok kimozdulni, mert az asszonykam kisajatitott engem, ne menjek sehova, segitsek polyazni... (azt sajnalom, hogy TEGED soha nem lathatlak, de nagyon jo most itthon)

Puszillak Kicsi Barbim, hianyoznak a jacmaink es remelem, ha visszatertem Lengyelbe jaccunk ujra...

NEKED a legjobbakat KEDVES KICSI BARBIM"



Jó volt szeretni Istvánt. Nem tudta miként szereti. A barátot, a férfit, vagy csak akit elképzelt. De mikor rá gondolt, megjelent előtte a fiú, akinek a képét látta, és a meleg barna szempárt, amely kedvesen mosolyog rá róla...Ilyenkor olyan nyugalom áradt szét egész lényében, hogy szinte fizikailag érezte. Mintha valamilyen láthatatlan kapocs kötné vele össze. Már nem múlt el nap, nem múlt el óra, hogy ne gondolt volna rá.



13.



Ma este vacsorára volt hivatalos, a városi előkelőségek jelenlétében. Jonniec rendezte az estélyt. Alfredónak ez nagyon nem tetszett. Ő is próbálkozott Ildikó kegyeit megszerezni, de ellentétben Jonnieccel, ő a kísérletei visszautasítását, haraggal élte meg. Néha Ildikó kifejezetten megijedt a férfi tolakodásaitól. Nem volt ehhez szokva. Eddig, ha valakinek kellemetlen volt a társasága, elég volt a hideg közöny, amit nagyon jól éreztetett. Alfredót ez viszont csak még jobban bőszítette, és időnként már nagyon agresszívvé vált. Szabályos féltékenységi jeleneteket rendezett. Ezzel kapcsolatban a társulat minden tagja kifejezte nemtetszését. Látták, hogy Ildikó semmilyen alapot nem szolgáltatott arra, hogy Alfredó jogot formáljon rá.



Francseszka a türelmetlen csöngetésre kinyitotta az ajtót és meglepődött, mert feldúltan Alfredó rontott be rajta.

Nem kérdezte, hogy társasága kívánatos-e, berontott, nem köszönt, csak egyenesen rohant a lépcsőn felfelé Ildikó szobájába. Kopogás nélkül tépte fel az ajtót.

Ildikó nem régen kelt fel, éppen a leveleit olvasgatta.

Ijedten állt fel, és köntösét szorosabbra fogta.

- Alfredó mi történt? Mi van veled?

- Megmondom kedvesem… Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy azzal a bájgúnárral enyelegj egész este?

- Alfredó ezt már százszor megbeszéltük. Nagyon kedves tőled, hogy megpróbálsz apám helyett apám lenni, de hidd el, hogy nincs erre szükség. Nem szoktam enyelegni. Ráadásul Jonniec nagyon visszafogott, nem kell tartanod attól, hogy erőszakos lenne velem. Kedvelem a társaságát, magányos lennék már nélküle.

- Igen? Magányos a kisasszony? Mikor minden gondolata lesve van?

- Alfredó tudod, hogy nem úgy értettem.

- Hát hogyan? Férfire van szükséged? Miért azt mondod, hogy apád helyett apád? Nem hiszem, hogy nem tudod, hogy megőrülök érted.

- Miről beszélsz? Nem értelek!

- Arról, hogy mióta megláttalak szeretlek. Először én sem akartam elhinni, hogy így van, de most már tudom. Kérlek, ne mond, hogy nem érzed! Ha akarod, holnap feleségül veszlek. Bejárjuk a világot, mindent a lábaid elé teszek. - Alfredó magához akarta ölelni Ildikót, de ő hátrált előle.

- Alfredó, ez nem így működik. Tudod, hogy mint barátomat, mint tanítómat, mindenkinél jobban tisztellek. Ne tedd ezt velem, ne tégy mindent tönkre.

- Tisztelsz? - Alfredó szemei vérben forogtak.

- Ne tisztelj! – üvöltötte - Szeress, akarj, vedd észre, hogy számomra csak te létezel!

- Alfredó, nem tudom mi az, ami most ennyire kiborított, de kérlek, menj el. Megijesztesz. Szeretlek, mint a barátomat, mint a mesteremet, de ennél többre ne számíts tőlem. Kérlek, érts meg - Ildikó próbált nyugodt maradni, hátha lecsillapodik a férfi.

- Hát ebből nem eszel! Mit képzelsz! Ezt nem teheti velem egyetlen kurva sem! Még az olyan osztályon felüli sem, mint amilyen te vagy! - sziszegte...

Megragadta Ildikó karját és magához rántotta. Próbálta megcsókolni, de arcán hatalmas pofon csattant, amely egy pillanatra meglepte, de csak annyira, hogy teljes erőből adja vissza. Ildikót akkora ütés érte, hogy elvágódott a földön. Ebben a pillanatban rontott be a szobába Guidó és Francseszka. Guidó megragadta Alfredót és a kijáratig vonszolta, ott egyetlen mozdulattal kilökte, és annyit mondott neki, nem ajánlja, hogy még egyszer itt meglássa. Birtokháborítás miatt akár le is lőheti "véletlen".

Francseszka felsegítette Ildikót a földről. Az orra vérzett, a szája feldagadt, szörnyen nézett ki.

- Jaj kedvesem, gyorsan jegeljük le, hozom a jeget.

Ildikó félig aléltan remegve ült az ágy szélén. Fel sem fogta még, hogy mi történt. Ömlöttek a könnyei. A telefon után nyúlt és az édesanyját hívta.

- Anya? Ma este hazaindulok.

- Mi történt kincsem? Valami baj van? Olyan nagyon furcsa a hangod.

- Igen baj van. Alfredó megütött, de nem akarta, csak én is megütöttem. Apának ne mondd el. Kérlek. Nem akarom, hogy baja essen...

- Kicsim, nem mehet ez így tovább - csuklott el az anyja hangja.

- Anya ne aggódj, csak egy pofon volt, és Guidó kidobta.

- Ne indulj el este. Pihend ki magad. Majd reggel, vagy jobb lenne, ha érted küldenék valakit.

- Nem, nem, jót fog tenni a vezetés. Hidd el nem lesz semmi gond, szeretek éjjel vezetni. Legalább nincs semmi forgalom.

- Drágám, hidd el, hogy nem lehet így élni. Beleőrülök, miért teszed ezt magaddal?

- Alfredó nem az az ember, aki miatt megváltoztatnám a döntésemet.

- Persze, hogy nem az, de vannak rendes emberek is.

- Vannak, tényleg vannak - mondta tétován Ildikó, és elköszönt gyorsan.

Ismét telefonált, és egy nagyon kellemes férfihang szólt a készülékbe.

- Jonniec, nagyon sajnálom, de le kell mondanom az estélyt.

- Valami azt súgja, hogy ne kérdezzek semmit.

- Igen, azért nagyon hálás lennék.

- És mikor láthatom?

- Azt hiszem most egy darabig nem. Haza utazom egy időre, de az is lehet, hogy végleg.

Néma csend volt a készülék másik végén. Majd csendesen csak ennyit szólt Jonniec.

- Bármi is történt, tudom, hogy nagydolog. Biztos benne kedvesem, hogy nem tudunk megoldást találni?

- Sajnos nem tudunk. Sokat jelentettek a beszélgetéseink, és kérem, a ma estéért bocsásson meg.

- Soha nem tudnék önre haragudni, de ezek olyan végső búcsúnak hangzó szavak.

- Majd meglátjuk, a jövő mit tartogat - mondta Ildikó csendesen.

- Remélem, nem veszi tolakodásnak, ha hívni fogom telefonon. Kivel megy haza?

- Egyedül.

- Azt hiszem megérti, hogy ezt nem engedhetem. Hány órakor indulunk?

- Jonniec, ezt ne! Nem egy másik városról van szó, hanem két országgal odébb lakom.

- Gyönyörű út lesz számomra. De ha zavarom, és nem mehetek önnel, akkor kísérni fogom. Ne aggódjon, nem leszek tolakodó, észre sem veszi majd a mercim, ja meg azt a pár motoros rendőrt sem, akiket még felbérelek. A helikopterre meg ne is figyeljen...

- Jonniec !!!!! Elég... - nevette el magát Ildikó.

- Látja ezt szeretem. Ezt a csodálatos csengő-bongó hangot. Ezért érdemes reggel felébrednem. Tehát, hánykor indulunk este?

- Jonniec, és a vendégei? Ezt nem teheti meg velük.

- Drágám, ezt a kérdést bízza rám, nem fognak a vendégeim semmiben hiányt szenvedni. Egyébként is ismernek már, ismerik a különcségeimet is. Ne aggódjon. Szóval hánykor?

- Rendben, akkor jöjjön értem 6-kor, és nagyon köszönök mindent.

- Én köszönöm, higgye el - ezzel letette a kagylót.

Ildikó egy darabig ült még, csendesen, csak úgy semmire gondolva. Sajgott nagyon az arca. Mi lesz, ha Jonniec így meglátja?

Hirtelen összerezzent, mert csilingelt a számítógép, és a megjelenő boríték a képernyőn, mindent feledtetett.

Mohón nyomkodta a billentyűt, hogy a levél gyorsan nyíljon meg.



14.



"SZERETETT Kicsi Barbim!

Mar nem is tudom hanyadik verzio ez az email, es neha mar kezdem azt hinni, hogy egyre butabbra sikerul... sikerul alulmulni sajat magam, azert ez nem "kispalyas" ;-)

A level sok butasagot tartalmazhat, mert meg kicsit masnapos vagyok es nagyon faradt... ezt fontos tudnod :-)

Nagyon orultem az emailednek, es kicsit orultem, hogy nem vagy itt mellettem, mert nem tudom, hogy tenyleg olyan jozan lennek, ha egy olyan gyonyoru lany/no, mint TE, mellettem lenne. Remelem IGEN, mint ahogy TE azt megelolegezted. :-) Kezdem azt hinni, hogy a napjaim feny pontjai a TOLED kapott emailek (csak sajnos nem mindennap kapok). Imadom ahogy irsz, soha nem szerettem olvasni, levelezni, de TE lenyugozol... oszinten szolva neha zavar egy kicsit (mar mint nem tudom, pontosan leirni ez nem igazan zavaras, nem tudom), hogy milyen mely benyomast gyakorolsz RAM. De az ketsegtelen, hogy NELKULED a napjaim elviselhetetlenek lennenek.

Tegnap voltam bulizni... 11-kor a nemet gyerek bejott es elcipelt... nagyon rossz volt, (volt sok csinos lany, de egy sem erdekelt :), pedig eddig miattuk nem mentem itt bulizni. 2 sortol a fejemre alltam es meg mindig kesz vagyok :-). Viszont este... talan nem kellene elmondani (talan az alkohol miatt szabadabban szarnyalt a fantaziam : ) ), de almomban talalkoztunk, es nagyon jo volt... Elmentunk vacsizni, es tancoltunk... es vegul egy puszival, es egy hatalmas olelelessel bucsuztunk... mar regen volt almom, ilyen kellemes meg nem is tudom mikor volt utoljara.

Meg szeretnem koszonni, hogy vagy es hogy olyan vagy, amilyen... NAGYON klassz… Nagyon halas vagyok a sorsnak ezert az osztondijert minden kellemetlensege ellenere, mert igy legalabb megismerhettelek... es TE mindig visszaadod a hitem... Amikor ostoba, rosszindulatu es bunko emberekkel talalkozom, RAD gondolok, es egybol rendben minden...

Najo, ez a level mar kezd egy kicsit... szoval azonnal befejezem... (pedig mar legalabb a 10. )... remenytelen...

Szeretlek Kicsi Barbim, legyel jo, es ne vidd tulzasba a munkat... remelem mielobb hallok ROLAD puszik NEKED, sok,sok,sok

Istvan"



Ildikó nagyon sokszor elolvasta a levelet. Ez a kapocs valakivel, akit nem is ismert, fontosabb lett minden valós érzésnél. Megnyugodott tőle. Van valahol valaki, aki úgy szereti, ahogy őt szeretni kell! Most mindennél nagyobb boldogságot érzett.



Tarat levele, ugyan olyan érzéseket fejezett ki, mint amit ő is érzett. Tudta, hogy soha nem szabad találkozniuk, mert az beláthatatlan következményekkel járna. Persze ezt csak a józan esze mondatta vele. Az álmai másról szóltak. Most már abban is biztos volt, hogy a fiú álmai is hasonlóak. Nem akart arra gondolni, hogy nincs jövő, csak azt szerette volna, hogy legalább egyetlen egyszer a karjában tartsa őt az-az ember, akit ismeretlenül is de mindenkinél jobban szeretett.

A teste is reagált minden gondolatra. Ezt eddig soha nem érezte. Sikerült az elmúlt öt évet úgy élni, hogy kikapcsolja a vágyait. Elnyomta őket, de most, hogy nem volt mellette, akit nagyon szeretett volna, most akkora erővel robbant ki belőle, hogy minden sejtje, érzékien vibrált. Teljesen kimerültnek érezte magát. Végig dőlt az ágyon és mély álomba zuhant.



Mikor Francseszka benézett hozzá, mosolyt látott az arcán. Óvatosan betakarta és hagyta aludni.



15.



Jonniec többször is kereste, de Francseszka megnyugtatta a férfit, hogy jobb ha most hagyják pihenni, mert nagyon kimerültnek látszott. Jonniec megértett mindent és megbeszélte Francseszkával, hogy ha Ildikó felébred, azonnal értesíti.

Késő délután volt mire Ildikó felébredt. Hirtelen nem is tudta hol van. Rettenetesen szédült és émelygett is, lázasnak érezte magát. Nekiállt válaszolni Taratnak.

Gyönyörű álma volt és ezt megakarta osztani a fiúval. Potyogtak a könnyei, és már nem érdekelték a korlátok a gátak, tombolt a szerelem a lelkében. Gépelte a levelet, és Tarat kinyomtatott képe ott volt a szeme előtt.



Szia Drága!

Nagyon kedves levelet írtál nekem, nagyon köszönöm.

Meg kell dorgáljalak a kicsapongásért, hát most érezd magad leszúrva. Mi az, hogy csinos német lányok? Mégis, hogy is van ez? Ne fájdítsd a szívem, mert ha csinos lány kell, akkor a bányából éppenséggel nem tőlem jön a felszínre a szén. Akkor miért nem engem akarsz, és mit kezdesz egy német nővel? Brünhilda mind! Van pár jó évük, aztán olyanok lesznek, mint egy hatalmas söröshordó. :))) Remélem jól elvettem a kedved tőlük! :))

Veled (pardon ez így sajnos nem igaz), rólad és rólam álmodtam az imént. Szörnyű ébredés követte, melynek hatása még most sem múlt el. Nem tudom mi történt velem.

Gyönyörű álom volt, nem is tudom, hogy mondjam el.

Azúrkék tenger, hűsítő habok, csiklandó hullámok és hófehér homok. Csodálatos reggel, a nap szikrázó. Te és én a parton voltunk, játszottunk és hancúroztunk. Aztán megcsókoltál egyszer, kétszer, sokszor, és én is megcsókoltalak vagy százszor. Ajkam érezte ajkad ízét, kívántalak minden részemmel, csókjaid tűzbe borítottak, elvették az eszemet. Simogattál és szeretgettél, és a bőröm perzselt, ujjaid égettek, ahol értek. Levetted a fürdőruhám és végig csókoltad a testem. Futótűzként terjedt bennem a kéj, minden sejtem izzott és lángolt, könyörgött szeress még. A gyönyör hosszan, fájdalmasan vette birtokba minden érzékem. Aztán magadévá tettél, finoman, kedvesen, de ez nem volt baj, mert őrülten kívántalak és akartalak, követeltelek. Minden mozdulatodtól meg akartam halni, mert amit éreztem, már alig bírtam elviselni. A csoda, mit kiváltottál, méhem mélyéről indulva, lüktetve vette birtokba egész lényem, szinte fájdalmas gyönyört okozva, mely olyan megsemmisítő volt, hogy nem lehet feledni soha.

Szörnyű volt ébrednem. Verejtékben úszott minden, mintha lázas volnék. Remegek és sírok, mert rá kellett jönnöm, nem vagy velem, csak egy álom volt.

Azért szép volt álmodni, kár, hogy nem valósul meg soha. Testem még mindig izzik, és nincs ami oltsa. Szeretlek!



Gyorsan elküldte a levelet, még mielőtt meggondolhatta volna. Nagyon gyengének érezte magát. Alig tudott a fürdőszobába vánszorogni. Jó is, hogy Jonniec érte jön. Így tényleg nem tudna vezetni. De félt a gondolattól, hogy Jonniec is félreérti. Akar majd valamit, és ő azt nem akarja. Nem akar senkit soha!

Soha!

Nagy nehezen elkészült, mindjárt hat óra.

Elrakja a számítógépét is, most két napig nem lesz kapcsolata Tarattal. Örökkévalóságnak fog tűnni, még belegondolni is borzasztó. Ránézett a képernyőre és válaszlevél várta. Meglepődött. Ilyen gyorsan nem szokott válaszolni.



16.



"Draga Kicsi Barbim,

nem tudom mit irjak... irhatnam, hogy szeretlek, itt varlak szerelmesen... irhatnam, hogy bearanyozod a napjaimat... hogy TE vagy a Legek-legje...TE vagy akit a ferfiak maguknak almodnak... VELED alom minden perc... Az ido melyet VELED toltehetek, megha igy interneten keresztul is, ajandek szamomra, meghozza a legszebbet amit adhatsz NEKEM... Persze, mar soxor mondtam, hogy nem tudok (ezert nem is szeretek irni), de kb ezek az erzesek vannak bennem... persze tudom mindez csak egy alom, de nagyon szep, es eltelnek a napjaim, s kozben ebren almodom… koszonom NEKED, hogy elvarazsolsz a szurke hetkoznapokbol, es egy alomvilagot teremtesz szamomra... egy szep es jo vilagot, ahol az emberek boldogok, nincsenek gondok, es TE az enyem vagy...

Eskuszom TE vagy az elso akinek ilyen levelet irok (marmint azert hogy elmondjam az erzeseimet, de ez latszik a levelen is :) )

Tudom, hamarosan talalsz MAGADNAK egy fiut, egy olyant, amilyent erdemelsz (azert nem irtam, hogy jobbat, mert TE a legjobbat erdemled, olyant aki 100as skalan 100as, ha en vagyok az 50). Azt is tudom, hogy akkor mar nem leszel nekem (remelem azert nem felejtesz el akkor sem teljesen, ezt nagyon), de ez igy van rendjen... Akkor azert leszek BOLDOG; mert tudom, hogy nagyon BOLDOG vagy, most pedig azert mert megoszthatom VELED az erzeseimet, gondolataimat. :) Meg szeretnem koszonni, hogy vagy, hogy olyan vagy amilyen, hogy szerethetlek, csodalhatlak... talan mar mondtam, de elmondom meg 100x ha kell szeretlek szeretlek... es gondolkodtam kettonkon, szerelmen es mindenen... (mostanaban sok idom van... ;) ) es igazad volt mint mindig... tenyleg az az igazi szerelem, amikor az is boldogga teszi az embert ha a masik boldog... En most pont igy erzem magam VELED... KIVANOM NEKED hogy nagyon nagyon BOLDOG legyel, teljesuljenek az almaid es eleted maga legyen a valoravalt alom... persze remelem, hogy kozben nekem is jut majd egy kis ido az eletedben, hogy kapjak emailt, cseteljunk, es ismet olyan BOLDOG lehessek, mint amilyen az utobbi napokban... CSODALATOS... Azt probalom elmondani, hogy mennyire szeretlek, tulajdonkeppen mar nem mint barat, hanem szerelmesen... persze ezt tudom nem szabad... de a szivemnek nem tudok en sem gatat szabni... mint madonna enekelte: "a szerelem egy madar, amelynek szarnyalnia kell..."

csokollak, es szerelmesen gondolok RAD, most es egesz nap. Istvan"



Ildikó kikapcsolta a gépet és letörölte a könnyeit. Szeretett volna boldog lenni, de nem tudott. Azt, ami őt gyötörte, nem tudta még Tarat sem. Boldogság? Csak röpke pillanat lehet. Az idő, igen az idő majd megold mindent?



17.



A folyosón visszhangzott a csend. Néha egy-egy ajtónyitás hallatszott, vagy amikor a csendesen zümmögő lift megállt, és az ajtaja feltárult. Kinyílt egy másik ajtó is, és egy fehérköpenyes férfi körülnézett, majd a várakozók felé nézve elindult.

- Dr Hansen vagyok, nyújtotta kezét, a felé siető középkorú embernek.

- Kárpáti vagyok, Ildikó édesapja. Kérem, ha lehet, szeretnék négyszemközt beszélni önnel.

- Természetesen, mondta az orvos és mutatta az utat.

A fotelben egy középkorú nő ült, szeméből néma patakként folyt a könnye. Nem nézett semerre.

Jonniecnek úgy tűnt, nem érzékel a külvilágból semmit sem.

A liftből egy fiatal férfi és egy fiatal nő lépett ki, sietve feléjük vették az irányt. A nő a fotelben ülő asszonyhoz hajolt, homlokon puszilta. A férfi Jonniechez lépett és bemutatkozott,

- Kárpáti Imre vagyok, Ildikó bátyja. Gondolom te vagy Jonniec.

- Igen - bólintott Jonniec.

- A nővérem Eszter és az édesanyánk - mutatott Imre a fotel felé.

- Örülök, hogy megérkeztetek. Nem tudom mi történik, nem tudom mi történt. Elég tanácstalan vagyok, és nagyon féltem Ildikót.

Jonniecen látszott, hogy nagyon feldúlták az események.

- Talán az lenne a legjobb, ha elmesélnéd, mi történt valójában? - kérdezte Imre.

- Tegnap este egy estély volt nálam, amire Ildikó is hivatalos volt természetesen. Mikor előző este elváltunk, nem volt semmi baja. Bár elég lehangolt volt az utóbbi időben, de azt reméltem, hogy az estély majd egy kicsit felvidítja. Tudnod kell, hogy őszintén szeretem Ildikót, bár ezt komolyan megbeszélni vele, még nem volt alkalmam. Ő barátként tart engem számon, de tudom, hogy más férfi nincsen az életében. Ezen a téren rendkívül zárkózott.

- Igen ismerem a húgomat. Nincs, és nem is volt soha senki, akit közel engedett volna magához - szólt közbe Imre, jelezve, hogy érti Jonniecet.

- Tegnap délelőtt felhívott, hogy nem tud eljönni az estélyre, mert haza utazik. Valószínű végleg. A hangján úgy éreztem, hogy valami baj történt, de tudtam, hiába kérdezném mi az oka, nem mondaná meg. Ezért felajánlottam, sőt ragaszkodtam hozzá, hogy elkísérjem. Úgy beszéltük meg, hogy hatra érte megyek.

Mikor megérkeztem, már hatalmas felfordulás fogadott. Francseszka és Guidó szinte őrjöngtek. Mentő helikopter állt a kertben, amelybe éppen akkor pakolták be Ildikót. Hiába kérdeztem, hogy mi történt, senki nem válaszolt, csak annyit tudtam meg, hogy újraélesztették, ez sikerült szerencsére, és életben van. Azt, hogy idehozták, csak az ügyvédjeimnek sikerült kinyomozni. Most én kérdezem, te mit tudsz, mi történt Ildikóval?

- Mikor apám felhívott telefonon, már a bérelt repülőn volt, útban ide, és kérte, hogy azonnal jöjjünk mi is. A nővéremet értesítettem és amilyen gyorsan lehetett mi is azonnal gépre szálltunk. Most érkeztünk. Telefonon beszéltem apánkkal, annyit mondott, hogy a társulat vezetője Alfredó, megütötte Ildikót, és az ütéstől az agyban megpattant valami, aminek következtében egy agyi ödéma alakult ki. Súlyos az állapota. Ennyit tudok én, jelen pillanatban.

- Ez nem lehet. Megölöm azt a gazembert - Jonniec őrjöngeni tudott volna.

- Nyugodj meg, azzal már nem segítesz rajta. Az én gondolatom is ez volt elsőre. De nem irigylem, ismerve apánkat. Meg lesz az elkövetkezendő pár évben a szállása.

Ildikó szobájából két nővér lépett ki, és szóltak Imrének, hogy bemehetnek.

- A beteg még nincs magánál, de az orvosok szerint, a következő huszonnégy órában magához tér.

Imre megkérdezte a nővért, hogy az édesanyjával mi történt? A nővérke elmondta, hogy erős injekciókat kapott, kis idő kell mire jobban lesz. Nagyon kiborult, mikor meglátta Ildikót.

- Eszter vigyázol rá? Mi bemegyünk akkor Ildikóhoz.

- Igen persze menjetek csak - bólintott Eszter könnyekkel a szemében.



18.



Ildikó nem tudta, hogy álmodik, vagy ébren van. Lebegő érzést érzett, puha fehér felhőket, melyek eltakartak a szeme elől mindent. Távoli hangokat is hallott, de mint amikor a víz alatt úszott, olyan hangzással. Próbált megmozdulni, de nem érezte a testét. Mintha nem is lett volna. Érdekesen kellemes volt ez, mert könnyűnek érezte magát. Súlytalannak. Valaki sugdosott a fülébe, egy hang, hogy aludj, aludj, aludj. Jól is esett volna engedni a hangnak, de a távolról szűrődő beszéd foszlányok zavarták. Ismerős hangok voltak, de nem tudott rájönni honnan. A szemét kellene kinyitni, de nem sikerült, és a felhők sem oszlottak el körülötte. Csak a lebegés maradt. Azért figyelni kezdett.



Ildikó édesapja is előkerült az orvostól, közben édesanyját is besegítették a szobába. Eszter támogatta, de már határozottan jobban volt. Már nem sírt. Olyan kétségbeesés volt az arcán, hogy Jonniecben felmerült a kérdés, hogy ennyire súlyos a baj? Odalépett Ildikó apjához és csendesen megkérdezte.

-Nem tudom, hogy tolakodásnak veszi-e, de szeretném megkérdezni, mit tudott meg Ildikó állapotáról az orvostól. Tudnia kell, hogy őszintén szeretem a lányát, de azt is tudnia kell, hogy Ildikó még nem viszonozta ezt az érzést, sőt az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy még elmondani sem hagyta eddig. - A két férfi egymás szemébe nézett egy nagyon hosszúnak tűnő pillanatig.

- Csak annyit mondhatok kedves fiam, és ne haragudjon meg, ezért a megszólításért, de ismerem önt Ildikó elmondásaiból, és nagyra becsülöm egyenes, becsületes viselkedése miatt. El kell tehát mondanom, hogy jobb, ha Ildikót megpróbálja elfelejteni. Ha jobban lesz, hazavisszük, és nem engedem, hogy visszatérjen. Soha többé nem fog idejönni.

- Ez nem lehet akadálya annak, hogy megpróbáljam őt meghódítani. Megyek utána, akár a világ végére is. Tudom, érzem, hogy nem közömbös az irányomba, de ez még csak barátság. De egy ilyen barátságból bármi is kialakulhat. Nem mondok le erről a lehetőségről. Természetesen tőlem nem kell, hogy féltse. - Jonniec kicsit sértődött dühvel ejtette ki a szavakat.

- Önt szeretném megkímélni a csalódástól. Higgyen nekem. Ildikó nem az a nő, akire önnek szüksége van. Még mielőtt mélyebb érzései lennének, előtte tépje ki még az emlékeiből is. Sajnálom, higgye el. Én lennék a legboldogabb apa, ha nem ezt kellene mondanom önnek.

- Én szeretem Ildikót! Nem érti? Már késő azon gondolkodnom, hogy mit ne lépjek. Soha nem gondolkodnék ilyeneken. Miért beszél így a saját lányáról? Nem értem!

- Ne akarjon többet tudni. Az, csak még jobban fájna önnek.

Jonniec megdöbbent. Látta Ildikó apján, hogy kemény ember, de könnyek csillogtak a szemeiben. Imádják Ildikót, az egész család, ez szemmel látható. De mi történik itt? Mi az amit nem jó, ha megtud?

- Nagyon kérem Önt, bízzon bennem. Tudom, hogy nem ismer még, de higgye el, hogy Ildikónak csak a legjobbakat szeretném. Boldoggá akarom őt tenni. Alkalmas vagyok rá. Tudom, hogy nem vagyok közömbös a számára, csak valamitől rettenetesen fél. Kérem, árulja el. Mi az ami Ildikót ennyire zárkózottá tette. Nem élhet így egy életen át. Szenved tőle. Nem igaz, hogy ezt önök nem látják, hiszen önök a családja. Nem azzal segítenek neki, ha hagyják, hogy így éljen. Azzal segítenek, ha megpróbáljuk őt meggyőzni arról, hogy nincs mitől féljen.

Kétségbeesett szavak voltak ezek Jonniec részéről. Nem hitte, hogy létezik olyasmi, amit ne tudna elviselni Ildikóért, ne tudná még a földet is felforgatni, hogy boldoggá tegye.

Egyszerűen imádta.

Hirtelen mindannyian megmerevedtek, mert halkan megszólalt Ildikó.

- Kérlek, engedjétek meg, hogy beszéljek Jonnieccel. Kérlek apám, nyugodj meg.

- Drága kislányom, jobban vagy... Istenem... - Ölelte magához édesapja.

Sorban az ágyához léptek és mindannyian megölelték. Jonniec csak állt az ágy végében, és érezte, hogy valami nem olyan, mint amilyennek lenni kéne. Nem látja a megkönnyebbült boldogságot. Továbbra is a kétségbeesést látta az arcokon.

Mindenki kiment a szobából, és ő csak állt ott, nézte a szeretett arcot, mely még a kék foltok ellenére is gyönyörű volt számára. Az aranyszőke haj, legyezőként terült szét a párnán, és lassan felnyíltak a gyönyörű égszínkék szemek. Egymásba fonódott a két szempár, némán, mindennél beszédesebben.

- Drága Jonniec...

- Kedvesem, nem is tudom mit mondjak, ne haragudj, hogy nem tudom a formaságokat tovább betartani. Annyira szeretlek, annyira fontos vagy nekem. Most nem lenne szabad, hogy fárasszalak. Tudom. Hidd el nincs olyan dolog, amelytől ne tudnálak megvédeni, ne félj. Mondj el mindent, és megoldjuk. Ha évekre van szükséged, évekig foglak várni.



Jonniec kétségbeesetten az ágy szélére ült, megfogta a piciny fehér kezet. A sok tűszúrástól megpüffedt erek kirajzolódtak az áttetsző finom bőr alatt. Ajkához emelte és finoman megpuszilta.

Ildikó simogató kedvességgel nézte a férfit, a csendet csak a monitorok csipogása törte meg. Halkan, mert még a levegőt is nehezen vette, elkezdett beszélni.

- Talán a legkegyetlenebb pillanat az életünkben az volt, amikor a parton találkoztunk. Akkor kellett volna, hogy elfussak, mint ahogy eddigi életemben az évek alatt, mindig ezt tettem. Akkor, ott fogva tartott valami, és nem sikerült. Sajnálom, és kérem, hogy bocsáss meg nekem. Bocsáss meg, mert fájdalmat fogok okozni, pedig nem akartam soha senkinek, neked a legkevésbé sem.

Nagyon sokat jelentesz már nekem, őszinte barátomnak érezlek. Ezzel minden nehezebbé vált. - Ildikó megállt a beszédben, mert nagyon gyenge volt.

- Ne beszélj, ne mondj semmit. Pihenj. Majd, ha jobban leszel megbeszélünk mindent. Nem tudsz nekem olyat mondani, ami fájhatna, bármit megtudhatok rólad, akkor is szeretlek. Bízz a szerelmemben. Most ne aggódj, és ne gyötörd magad ezzel. Majd elmeséled máskor. Nekem elég most annyi, hogy sokat jelentek neked. Ezzel boldoggá tettél...nagyon boldoggá...

- Nem szabad tovább titkolnom előtted semmit. A titok azért titok, mert teljes életet akartam élni. Nem akartam, hogy úgy nézzenek rám, ahogy mostantól te is fogsz majd rám nézni.

- Ne butáskodj kincsem. Nincs ami téged, a szépségedet, a finomságod, azt a szeretetet, amit sugárzol magadból, bármi megváltoztathassa. Számomra Te vagy a csoda az életemben.

- Istenem, minden szavad egy tőr a szívembe - kövér könnycseppek gördültek végig az arcán, megnedvesítve a párnát.

- Ne mondd ezt kérlek. Miért bánt az téged ennyire, hogy szeretlek? Nem akarok neked szomorúságot okozni, boldognak akarlak. Mindent megteszek, hogy boldog légy.

- Jonniec én nagyon beteg vagyok... Meg fogok halni... Hamarosan...

Jonnieccel hirtelen megfordult a világ. Azt hitte, nem érti amit hall. Az agya tiltakozott minden szó ellen, de érezte, hogy minden szó igaz.

- Nem! Az nem lehet! - Nyögte ki elgyötörten. Pár pillanat után új erőre kapva, sorolta, hogy ez lehetetlen.

- A világ fejlődik, minden pillanatban változik, találnak fel sok nagyszerű dolgot... Nem lehet, hogy ne legyen megoldás... Ildikó, mi a bajod?

- Rákos vagyok. A vérképző rendszert támadta meg. Nagyon súlyos, de szerencsére csak ritkán ennyire agresszív, mint az enyém. De az enyém gyógyíthatatlan. Régóta tudom, a szüleim mindent bevetettek a gyógyíttatásomra. Még a kísérleti stádiumban folyó dolgokban is benne vagyok. Sajnos nincs esély. Még pár hónap van hátra, vagy annyi sem. Elhallgatott pár pillanatra, és összeszedve magát folytatta.

- Egyet kérek, most menj el. Csak akkor gyere vissza, ha képes vagy nem sajnálni. Ha nem változik meg a barátságunk. Ha tudsz, ugyan olyan lenni velem, mint eddig. Nem tudom elviselni, ami történik velem, ha mindenkin látom a részvétet. Ha a szemekben a saját temetésemet élem meg. Ezért titok a titok. Tőled is kérem, hogy ne beszéljünk erről többet. - Gyengén megszorította Jonniec kezét, halvány mosolyt erőltetett gyönyörű arcára, szemeiből bíztatás sugárzott, majd szemét lehunyta, és elengedte Jonniecet.



19.



Ildikó ajtaja csendesen nyílt. Édesanyja ment be hozzá. Több nap telt el azóta, hogy Jonniec elhagyta a szobát. Határozottan javult az állapota, bár a jövő megkérdőjelezhetetlen volt. Egyetlen öröme ezekben a napokban a számítógépe és István volt.

- Csillagom, enned kell, nem lesz különben erőd. Apu, tudod azt szeretné, ha a héten hazavihetnénk.

- Tudom anyu, hidd el erőltetem, és ígérem, hogy pár nap alatt újra a régi leszek.

- Egy üzenetet kellene átadjak, de csak ha akarod. Jonniec üzent és szeretné, ha bejöhetne hozzád. Azt mondta a telefonba, hogy sok mindenen gondolkodott, és fontos lenne, hogy beszéljetek.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Nagyon kedvelem, mint barátomat, de ő többet akart ettől a kapcsolattól, amelynek nincs semmi jövője. Te is tudod, hogy csak szörnyű lenne neki a végén.

- Drágám Te ne törődj semmivel, és senkivel. Csak magaddal. Ha úgy érzed, szükséged van rá, fogadd el. Szeret téged, tudom. Ezen nem változtat az sem, hogy nem engeded a közeledbe. Ezzel csak azt teszed, hogy már most is szenved.

- Anyu én Istvánt szeretem. És ő is szeret. És nekem ennyi elég is. Nem akarok többet.

- István egy levél, egy fantom. Miért nem élsz valós életet? Kislányom szeretnénk, ha valóban boldog lennél, minden pillanatban. Próbáld meg, ne törődj mással - könyörgő hangon simogatta meg anyja az arcát.

- Értem! Mivel meghalok, még ebben a pár hónapban úgy gondolod miért nem próbálok ki mindent? - Hangja ellenséges és ingerült volt - Jaj bocsáss meg. Nem akartalak bántani. Anya nagyon szeretlek. - Elkeseredetten bújtak össze.

Szipogtak egy kicsit, majd összemosolyogtak. Ildikó bekapcsolta a gépét és megmutatta anyjának, mit jelent neki István. Rengeteg levél sorakozott a postában.

- Tudod anyu ő nem tudja, hogy én beteg vagyok. Sajnos neki a szíve beteg. Nem vigyáz magára, egy cseppet sem. Elárulom neked, hogy beszéltünk telefonon. Fantasztikus volt

- Tudom szívem...Mosolygott az anyja.

- Olvasd mit írt arról, mikor végre beszéltünk. Már nyitotta is a levelet... Hidd el, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretem.



Draga Csillagom,

mar egy ideje irom ezt a levelet... meg delutan 2 elott elkezdtem, igy lehet, hogy ismetelek benne dolgokat, nem tudom... de mindegy... persze a level sefule se farka...most kesz vagyok...Hat...Eloszor, is el akartam, mondani NEKED, hogy nagyon orultem ma is, hogy szakitottal ram idot... :) A telefon beszelgetes (amihez oszinten nem volt sok kedvem, mert tenyleg utalom a telefont) nagyon elveztem, s nem szamitottam… izeeeeeee...szoval nem szamitottam ra, hogy a hangod ilyen hatassal lesz ram... hihetetlen... meg mindig itt van a fulemben az a csengo-bongo hangod...most hulyenek fogsz gondolni...de a hangod mindennel vonzobb szamomra… teljesen...hat most mar biztos, hogy majdnem tokeletes vagy... de a hangod...izeeeeeee a hangod az... nagyon... most kesz... :))

Te egy...KEDVES, OKOS, GYONYORU es most mar tudok jo jelzot, de a HANGOD...waaaaa...

Kicsit megrazott, felkavart am, hogy hallottalak, es ma ha meg lattam egy hosszu szoke haju lanyt, mindig TE jutottal az eszembe, es mindig remenykedtem (amig meg nem fordultak), hogy TE vagy, s vegre megolelhetlek...

Nem tudok jo szavakat, hogy leirjam...es tudom, hogy ennek a levelnek a megirasa nem helyes, de most tenyleg igy erzek...minden kavarog bennem...

A nem találkozasrol csak annyit, hogy nekem (kulonosen hogy a hangod...) nehez, deeeee... mar babam van, ami a legfontosabb...van a nejem, vele elobb talalkoztam, o a babam anyuja, nagyon szeret engem, es nagyon rendes lany, okos, kedves, es o is gyonyoru...lehet, hogy elhanyagol, igen lehet, de azert a felesegem...

Ma, azt hiszem...na mindegy ez titok :)) szeretlek, nagyon, es ha itt lennel, nagyon jo lenne megolelni TEGED, odabujni hozzad...(igazsag szerint tudod, mit szeretek legjobban a szexben...hat en azt hogy utana amikor odabujok a masikhoz, vagy a masik odabujik hozzam, jaj az isteni, es ugy beszelni, vagy aludni, vagy csak lenni...IMADOM... na most mar tudod, milyen szex manias vagyok ;) persze ezt nem tudom miert irtam, de ez a level ilyenre keszul, csapongo es osszevissza) de be is fejezem, most, remelem meg hallok feloled (s nem is a jovo evezredben:) ), a sok butasagom utan is...

Puszillak, es szeretelek, a TE (csak a TE) "BARATOD"



- El fogod mondani neki az igazságot?

- Igen, el. Csak még szeretném egy kicsit élni ezt az álmot. Ő nem akar tőlem semmit, hisz imádja a családját. Majd ha meg is viseli, akkor is lesz mellette valaki, aki nagyon szereti. Ebben biztos vagyok. Őt nem lehet nem szeretni.

- Te is írtál már választ neki erre?

- Igen. De még nem küldtem el. Szeretném megkérdezni tőled. Szerinted becsapjuk egymást?

- Úgy érzem mindkettőtöknek nagyon nyomós oka van arra, hogy ide jutottatok. Mindketten nagyon magányosak vagytok. Az is érezhető a leveléből, hogy Te is segítség vagy a számára a mindennapok elviselésében.

- Igen anyu pont ezt érzem, és ez az, ami annyira jó nekem, hogy van valaki, akinek nyújthatok valamit, magamból. Szebb a napja, csak azért mert írok neki, vagy mert rám gondol. Nekem is könnyebb minden hidd el. Nagyon bűnösek vagyunk? Ne mondj semmit addig, olvasd el mit írtam én, és ha azt mondod, hogy ne küldjem el, nem teszem.



Drága Kedvesem!

Köszönöm neked a legdrágábbat, Téged. Boldoggá tesz a tudat, hogy szeretsz, és nem akarok többet vagy mást Tőled. Soha nem fogunk (sajnos) találkozni, de ha Te is akarod, amíg élek a barátod leszek. Bár nagyon nagy a kísértés, hogy lássalak, érezzelek, a későbbi megbánást nem kockáztatnám meg. Azt sem tudnám elviselni, hogy miattam lelkiismeret furdalásod legyen. Kicsi Babád nekem is fontos, hidd el. Apukáját soha nem hoznám döntési kényszerbe. Azt hiszem az igazi szerelem az, ha attól is boldog lehet az ember, ha tudja, a másik jól van és nagyon boldog az életében. Ha biztos lennék benne, hogy mindenkinél boldogabbá Én tudnálak tenni, akkor persze más lenne a helyzet. De így erről már lekéstem, ezen nem kell gondolkodni. Lesznek még aranyos gyermekeid, és nagyon kívánom, hogy a legboldogabb ember légy a világon. Remélem, sohasem fogsz csalódni.

A beszélgetésünk engem is megrázott, annyira közeli lettél. Tudtam, hogy hallani akarom a hangod, mert így végre tény, hogy valóságos ember az, akit szeretek. Nem illúzió, nem egy álom, TÉNY! Éreztem, hogy ott vagy, hallottam a lélegzésed, nagyon csodálatos volt, és nagyon jólesett, de azt hiszem, többet nem kellene beszélnünk, mert akkor nehezebb lesz mindkettőnknek. Bár megállni sem lesz könnyű, nem tudom egyáltalán sikerül-e. Már most hívnálak szívem szerint, és mindezt mondanám, és nem írnám neked. Mindenesetre abban egyezzünk meg, hogy csak akkor telefonálunk, ha mind a ketten érezzük, hogy most szükségünk van erre.

Drága "BARÁTOM" nagyon vigyázz magadra és ne legyél beteg. Az orvos által előírt szabályokat szigorúan tartsd be. Diéta, mozgás, stressz mentes élet :))) stb., mert ha ezeket nem tartod be, morcos lesz a Kicsi Barbid (az italozás és elhajlás is ebbe a körbe tartozik, természetesen a német cicákról nem is beszélve).

Millió csók száll hozzád, és ne későn feküdj le aludni, hogy pihenten ébredhess. Barbi.



- Nyugodtan küld el, de kérlek légy hozzá minél előbb teljesen őszinte.

Egy darabig csendben voltak, nem szólt egyikük se egy szót sem.

- Anya... Mondd meg Jonniecnek, hogy szeretném ha bejönne, mielőtt végleg hazamegyek.

- Helyesen döntöttél kincsem.

- Anya…Tudom, hogy meghalt Sarolta.

- Tudom, hogy tudod...



20.



Jonniec már egy ideje csendben ült az ágy melletti fotelben. Ildikó álmában is gyönyörű volt. Ahogy nézte, egyre felfoghatatlanabb volt elképzelnie, hogy nemsokára nem lesz. Azon gondolkodott, miért pont ez az életvidám, tehetséges gyönyörű lány kell a halálnak. Mi, vagy ki dönt ebben a kegyetlen játékban, melyet életnek hívunk. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy mennyi olyan ember van, akinek talán a halál, megváltást jelentene tönkrement sorsa helyett, de aki dönt, az nem így látja ezt.

Jonniec szégyellte ezeket a gondolatokat. Az élet valószínű mindenkinek drága. Egyetlen igazság van a földön, mely mindenkinek egyformán kijut és ez pont a halál.

Aztán rájött, hogy ez azért így nem igaz. Hiszen igazságos az lenne, ha valamennyi esélyt mindenki kaphatna, bizonyos kor elérésére. Aztán ott van a tudat is. Nem tudjuk mikor halunk meg, és ez jó, mert így nem foglalkozunk vele.

De, aki tudja? Annak ez minden pillanatát megkeseríti. Azután az jutott eszébe, hogy ez sem igaz, hiszen amíg nem tudta, Ildikón soha nem vette észre, hogy milyen tudattal éli mindennapjait. Senki nem tudja most sem, csak a legszűkebb környezete.

Teljes erőbedobással dolgozott, alkotott, és vett részt mindenben. Mekkora akaraterő van ebben a törékeny testben. Jonniec rájött, hogy vagy ő is felül tud emelkedni a jövő kilátástalanságán, vagy jobb, ha most feláll a fotelból, és távozik örökre. Tudta, hogy nem áll fel. Mikor pár nappal ezelőtt sírva hagyta el ezt a szobát, haza ment, és szégyellte a gyávaságát. Tudta, hogy semmi és senki nem gátolhatja meg abban, hogy igen is boldogok legyenek, bármilyen rövid az idő, melyet a sors nekik szánt.

Ildikó hirtelen felébredt. Meglátta Jonniecet és a szeretettől rögtön kedves mosoly bujkált ajka szegletében.

Jonniec is mosolygott.

- Jó reggelt hétalvó... Már kezdtem azt hinni, hogy a ma éjszakát együtt töltjük. Huncutul kacsintott egyet.

- Miket nem képzel az úr, nem elég, hogy láthatja hálóingem fodrait? - Évődött Ildikó.

- Az igazság az, hogy nem elég - az ágyra ült Jonniec, és minden bevezetés nélkül hosszan megcsókolta

- Mindennél jobban szeretlek - suttogta.

- Jonniec - akart megszólalni Ildikó, de Jonniec ujja lezárta az ajkát.

- Ne mondj semmit kérlek, mert sok a mesélni valóm, és van egy nagyon kényes feladatom is, amelytől remeg a gyomrom, tehát essünk túl rajta, mielőtt teljesen elbátortalanodom.

Azzal a zsebébe nyúlt, és egy apró dobozt húzott elő. Szertartásosan letérdelt, és elkezdte mondani az ilyenkor megszokott szöveget, de annyira sete-sután karikírozva, hogy Ildikó gyöngyöző kacajban tört ki.

Jonniec megjátszva a sértődöttet, a kezébe nyomta a dobozt Ildikónak, és közölte vele

- Jó, ha a kisasszony ennyire magabiztos, akkor tessék, kérd meg Te az én kezemet, ha szerinted ez neked jobban megy. Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel hiszed, hogy ügyesebben oldasz meg egy ilyen nehéz feladatot. - Kiegyenesedve, komoly arcot vágva várta az előadást.

- Nos... Hát megy is, csak figyelj... Te a világ leggyönyörűbb férjnek valója, kérlek... - egy kis hatásszünet után nevetve annyit mondott hadarva - húzd gyorsan az ujjamra a gyűrűt, és csókolj meg mert szeretlek.

Nem kellett kétszer mondania. Jonniec hosszan ölelte a karjában tartva.



21.



Ildikó a ruháit pakolta a nagy táskába, édesanyja a fürdőszobában szedte össze a pipere holmikat. Hazaengedte az orvos. Ildikó Jonnieccel kocsival megy Budapestre, mert pár napot megállnak útközben kirándulgatni. Mikor a számítógépét tette a tartóba, megállt és merengve kérdezte.

- Anya... Szerinted lehet két embert szeretni egyidőben?

- Bár tudnék erre válaszolni neked. - Kijött a fürdőszobából és megállt Ildikó mellett, aki még mindig a számítógépet nézte.

- Szerintem, ahogy Te szereted ezt a két embert, úgy elképzelhető, hogy lehet.

- Elmondtam Istvánnak mindent. Azt is, hogy mennyasszony lettem és, hogy most boldog vagyok. Boldog vagyok szerinted?

- A boldogság, olyan mint a szivárvány, apró cseppekből áll össze. Csodálatos de nagyon múlékony. A lényeg, hogy tudd a sok kis cseppet mindig meglátni, minden pillanatban benne van. Nem a nagy dolgok teszik boldoggá az embert, ezt soha ne feledd.

- Nagyon szeretlek Anya - megölelték egymást - Te vagy a legcsodálatosabb anya a világon..

- Te pedig a legcsodálatosabb gyermek!



Vége.

Cím: A titok...
Kategória: Regény
Alkategória:
Szerző: Lőrinczi L. Anna
Beküldve: April 28th 2023
Elolvasva: 216 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Regény főoldalára | Megjegyzés küldése ]