A földeket fényesre döngölte a megállni nem akaró eső, s amikor végre az éji zuhéból csendesen szemerkélő szürke nedv lett reggelre, a nap nem igérkezett semmivel sem kedvesebbnek. A virágágyak közt kigyomlált föld sima volt, s rajta a keresztül-kasul tekergő vonalak a hatalmas harmatgiliszták éji táncáról árulkodtak. Még lehetett látni egy-egy párat amint kéjükbe feledkezve a hajnal fényét is elfeledték, de Gergő bá pont ezeket szedegette, s a nyála gyült a szájában a halvacsora gondolatára. A kapu alatt buksi fejről törölgette egy gyermekkujak az éjszaka maradékát, s amikor a fejecske gazdája meglátta Gergő bát girnyát szedni, sietve kiugrott a kapun, hogy ő is segít. A férfi a szája elé tette az újját s a virágágyak másik felére mutatott, hogy oda menjen. Lyuggatott tetejű pléhskatulya volt mindkettőnél s fűrészpor volt benne, hogy a gyüjtött giliszták ne legyenek olyan síkosak amikor végre a horogra kell majd húzni őket. Olyan tíz percig is eltartott a szedés s azalatt egy szó nem sok, annyit sem szóltak egymáshoz. Végre Palinak tele lett a skatulyája, s a férfihez sietett:
- Sgeítsek-é Gergő bácsi?
- Má' megvó'nék én es, - kattintotta rá a dobozra a tetejét - s osztán tudod-é, hogy délre haza kell jönni?
- Miért olyan korán?
- Há' me éjszakások vagyunk s aludni is kell. Vagy te nem szoktál aludni?
Pali intett, hogy nem álmos, de nem tudta kimondani:
- Meglátjuk, holnap reggel milyen ember leszel, - vágott közbe, s vigyorodott el Gergő bá.
A gyerek csak elhúzta a száját, mint mindig amikor azt mondták neki, hogy mi fog vele történni. Igaz, hogy még csak súrmócska tizenkét éves süldő volt, de azt biztosan tudta, hogy egyedül tőle függ, hogy hogyan fogja magát érezni. S most sokkal izgatottabb volt mintsem az elmúlt éjszaka fáradtságaira emlékezzen. Ezen a nyáron előszőr életében dolgozni ment, s első váltása pont éjszakára esett. Hébolt a pékségben. A megkelt kenyereket tette a pékek elé, hogy bévessék őket a kemencékbe. Az első deszkát azonsnyomban el is ejtette, amire János bá kiszökött az alsó kemence gödréből s nagy mérgesen megmutatta neki, hogy hogyan kell hébolni. Akkor ízzadt le igazán amikor, csak hogy kipróbálják, három pék egyszerre kezdett el bevetni. Csak úgy visszhangzott a pékség a hangos "Héb!" kiabálástól, s szegény Pali futkosott egyik kemencétől a másikig, amíg csuromvizes homlokát s kilátszó bőrét teljesen be nem lepte a szállingózó finomliszt. Reggelre úgy nézett ki mintha bevonták volna valami repedező, nyers porcelánba. De a fürdés mindent helyrehozott s hazafelé Gergő bával ment. Akkor beszélték, hogy halászni mennek. El is felejtette az éjszakát amire hazaértek, s hogy az öreg eszébe juttatta, nem vette jónéven. Csak egyet bólintott a vigyorgó emberre, s elővett egy másik skatulyát:
- Akkor nem lesz idő megállni a vágóhídnál?
- Ha nem tart soká, akkor nem bánom - enyhült meg az öreg. Az igazság az volt, hogy nyűvel jobban szeretett horgászni, mert mintha a halak is jobban szerették volna.
Amire a nap elkergette a földek fölött kupacokba gyült ködcsomókat s kissé barátságosabb fénybe borította a tájat, már a Küküllő boldogfalvi kanyaránál voltak. A bikafalvi malacok amikor sikoltozni kezdtek a reggelijükért, akkor már be volt dobva a zsinor, s a szűrő nélküli, olcsó cigaretta füstje gomolyagba burkolta a fejüket. Szúnyog legyen a szárnyán amelyik rájuk éhezett meg ilyen füstön keresztül. Pali gallyakból s száraz ágakból tüzet csinált s nem lepődött meg egyáltalán amikor Gergő bá is leheveredett s sütkérezni kezdett a melegénél.
- Egy darab szalonnát kér-e? - kinálta az öreget, s az szívesen elfogadta miután megfeszítette kissé az ólmossal bedobott zsinórokat. Mielőtt leült volna azonban a botja vége kezdett rángatózni s szinte berántotta a vízbe a hal. Jó nagy ponty ficánkolt a horgon amit szép lassan, fárasztva húzott ki a vízből, a lapos partra. Bármennyivel mélyebb lett volna a víz, még az is kérdéses lett volna, hogy a merítőháló elégséges-e. Így azonban a nagy potyka csak egyet kapott a fejére a husángból s elhallgatott mint egy hal. Pali nyugodtan ette tovább a szalonnát, s a benne dúló várakozást álcázta teljes erejével. Mire a pacsirták énekelni repültek volna, Palinak három s az öregnek két hala volt. Tizenegy óra felé Gergő bá rázni kezdte Palit:
- Ébredj te! Össze-vissza égsz ezen a napon.
A fiú hümmögve felült, kitolta a mellét s szinte az öregre rivalkodott, hogy így megzavarták a szunyájában. Morgott is mint a csonttalan kutya ha kissebbnél jó falást lát, de kiszedte a vödörből a két halat s vállára akasztva elindult a sínek töltésén Udvarhely felé. Az öreg már látott ilyent, tudta, hogy ilyenkor jobb ha nem keveri mert fáradt a fiú, s szép nyugodtan, komótos léptekkel utána eredt.
Este finom sült hal illatára ébredt Pali, s az ablakra tekintve felugrott az ágyról. Tíztől reggel hétig dolgozott, s nem akart már a második nap elkésni. Nagy nehezen megnyugtatták, még csak fél kilenc. Úgy beszélte meg Gergő bával, hogy az öreg amikor hozzájuk ér, bekopog az ablakon, s együtt mennek. Apja késett a munkából s tíz perce lépett be az konyhaajtón meglehetősen spiccesen s farkaséhesen. Pedig már mindenki mondta neki, menjen s egyen ott ahol ivott. De most még nem volt nagyon berugva, csak addig az állapotig amikor mindenből viccet csinált. Amikor hallotta, hogy menjen egyen ott ahol ivott, nagy hahotázás közben azt mondta, hogy az volt a szándéka már egy órája, s a szájára mutatott. "Egyen a segged lóhúst!"- dünnyögte Pali maga elé félhangosan, s csak annyit mondott ki hangosan, hogy:
- Aztán a híredet nem kéne hallani, ha lehet . . .
Az apja gyorsan szétnézett az asztalon, hogy hírtelenjében mit vághat hozzá, de a gőzölgő levest valahogy sajnálta, főleg az iménti ízesítés után. Amikor látta, hogy a fia már ki is fordult az ajtón, csak nevetett s elütötte a részegség a forró levestől.
- Te Ernő - szólt hozzá az asszony - ti ugy-e összebeszéltek a kocsmában, s csak akkor isszátok ki az üveget amikor már jösztök ki?
- MMMMmmmmmmmm - s a férfi leejtette a fejét az üres tányér mellé. Rózsi néni csak otthagyta: "Cipeli a hóhér! Majd ha fázik éjjel, talál egy ágyat", s nyugodtan hátrament az udvaron Botosékhoz kártyázni . . .
Pali az ablakon benézett s meggyőződött, hogy az apja elaludt az asztalnál, s visszalopakodott. A hűtőből kivett egy darab szalonnát s mire becsomagolta halk koppanás hallatszott az ablakon. Rábólintott az ágaskodó Gergő bára. "Mire vár? Visszakopogjak? - kérdezte halkan, s csak vigyorgott az öreg kérdő tekintetén.
Egy óra mulva fehér vászonnadrágban s egy szál trikóban fényesre izzadva vagdosta a vekniket, mielőtt hébolt Sándor bának. Hajnal felé fehér veknitésztába tekerte a szalonnáját s egy félóra kelés után megsüttette magának. Csak egy kicsit tudott belőle megenni.
- Igaza volt Gergő bácsi - mondta hat óra felé - most el vagyok fáradva.
Nem emlékezett, hogy telt le a váltása. Arra ébredt, hogy rázzák a tusolóban, hogy elaludt a meleg víztől. Szégyenkezve öltözött fel s egy szót sem szólt hazáig. Ott is csak annyit kérdett, hogy este-e, s nem látta már Gergő bá beleegyezését . . .
Kora délután nyitotta ki a szemét, de az helyett, hogy felkelt volna, könyvet vett fel az éjjeliasztalról s álomba olvasta magát újból. Éjjel a verthajú kenyeret verte, két rövidre vágott seprünyéllel, s azt képzelte, hogy ősi törzsi dobot ver. Szombaton este a kocsma mellett rugott be a többi suhanccal, nem kellett nagykorú lenni Udvarhelyen, csak ha valaki a kocsmában, bent akart inni.
Hónap végén elvették tőle a pénzt amit keresett, s elgondolkodott, hogy ha ilyen az élet akkor nem nagyon éri meg. Feje tartását nem változtatta meg soha, de többet nem remélte, hogy érett gyümölcsbe haraphat.
Pali most középkorú, s sóvárgón lesi a fa alatt rothadó almákat. Fel akarja szedni s kivágni belőlük a rossz részeket. Közben fanyar ízű almabingyót rágcsál s amit keres még mindig nem tartja meg. Csak a földrajz változott, semmi más. . .

Cím: Almabingyó
Kategória: Novella
Alkategória:
Szerző: Jánosi András
Beküldve: July 2nd 2004
Elolvasva: 1340 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Novella főoldalára | Megjegyzés küldése ]