Csendes zúgással ment a gép. Julcsy révedezve, az ablakon néha ki-kitekintgetve szürcsölgette az állott ízű, valami narancslé-vegyesgyümölcslé kotyvalékot. A legolcsóbb diákjegyet vette meg, mert mit csináljon, ha még csak 13 éves, és otthon azt hazudta, hogy Pécsre megy egy barátnőjéhez, akivel a tavaly nyári táborban ismerkedett meg, és el is jött egyszer hozzájuk, a szülei már ismerték. Csakhogy kissé meggondolta magát, mikor Pestre ért. A Déli-pályaudvar helyett egyenesen Ferihegyre vágtatott, ott elkapott egy gépet, és egy alkalmi jeggyel már repült is Déneshez … és a koncertre: a Tankcsapdára.
“Már csak tizenegy és fél óra … Ezt kibírom valahogy!”- lihegte maga elé izgatottan. Ámulva nézte a valahol a mélyben ragyogó fehér felhőket, és a már feltünedező csillagokat a fekete égen. Összerándult. Olyan félelmetes volt száz kilométerrel a Föld fölött. “Juhh … uhh …”-lihegett nagyokat a magasság borzongató tudatától.
“Kedves utasaink, kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket. A következő félórában elhagyjuk a Föld légterét, és az utána következő tíz órában súlytalanságban repülünk. Kérjük az esetleges egészségügyi panaszaikkal forduljanak bizalommal utaskísérőinkhez … Repülési körülményeink kitűnőek, jó utat kívánunk … Itt a kapitány beszélt.”- hallatszottak az elhadart szavak a hangszóróból.
Julcsy bekapcsolta a biztonsági övet, az őt vizsgáló stewardessre mosolyodott, és kibámult az ablakon. Hirtelen feltűnt a Hold. Olyan hidegnek, kietlennek látszott a csillagos égen.
“Tankcsapda! … A Csillagkupolában! … Ott lesz Dénes is! Jaj, de jó! … Csak anyuék meg ne tudják!” Hirtelen összerándult. Tisztában volt vele, ha erre a kis kiruccanásra rájönnek a szülei, akkor lőttek a jövőnyári hollandiai vakációnak! “De áh, úgyse tudja meg senki … hiszen Pécsre megyek a Sophiane-expresszel, neeem?”- nevetgélt magában. Érezte a gép fordul, oldalt préselődött a teste, aztán bele az ülésbe, utána viszont a gyomrához kapott. Mintha ki akart volna repülni a száján. De csak pár perc, és elmúlt a hányinger. “Hja, a súlytalanság!”- motyogott szenvelegve. Újra kinézett az ablakon. Semmi. Az ég telis-tele csillagokkal, fura fényes ködökkel, de semmi. A Hold sehol.
“Hol a Hold, úgy szeretném látni … nem tudja hova tűnt?”- kérdezte a mellette ülő fejkendős, öreg nénit.
“Jaj kicsinyem, kislányom, jaj-jaj-jaj!! Csak le ne essünk! Ez a nagy technológia, meg kutatás … az ember nem madár, meg szputnyik, mondtam is Lacikának, de nem hallgatott rám! Ott dolgozik egy McDonald’s étteremben az Újvár mellett, a repülőtéren. Bizony. És így kell nekem ideszállni, mint valami kocmonátnak … jaj-jaj-jaj.”- jött a keserves válasz. Julcsy egyetértőleg, mélyen megértve a dolgot bólogatott, de látta, hogy innen reakció nem lesz.
“Nem tetszik tudni, hogy hol a Hold, mert úgy szeretném látni? Csak csillagok, meg ilyen éjszakai feketeség van kint, az meg nem érdekel.”-próbált szóbaelegyedni a ragyás arcú, vastagon kimázolt stewardesszel, de választ ismét nem kapott. Magyar Malév-gépen volt, itt pedig tudvalevőleg a gyereknek hallgass a neve.
“Van internet valahol, mert szeretnék küldeni egy e-mailt?” Válasz most se jött, de kapott egy miniatűr keyboardot, ezt bedugta a durva, ragyás nő egy csatlakozó dugójába, leengedte a szemközti ülés felhajtott, fekete-fehér képernyőjét, és ott is hagyta Julcsyt.
A vetítővásznon feltűnt a Hold képe, de annyira vibrált, és olyan zavaros volt, hogy nem is nézte tovább. “Lusta, vén kurvák!”- mondta félhangosan a mellette szorító néninek. “Durva bunkók, még válaszolni se képesek. Fúúúj!!”- vágott néhány nyelvkinyújtós grimaszt. A néni viszont síró tekintettel nézett vissza rá. “Jaj-jaj-jaj!”- hallatszottak a már ismerős, ősmagyar szavak.
“Mindegy, menthetetlenek ezek a hülye magyarok,”- gondolta, és bekapcsolta a kompjútert. Bement a Freemailbe, a mailboxába. Kattogott, kíváncsi volt írt-e valamit Dénes a buliról, nincs-e változás, meg csak úgy, Dénes! “Úgy tetszik a srác. Komolyan. Hosszú, szőkésbarna haj, és olyan aranyos arc. És a szája. Huhh!”-jött izgalomba.
Két levél volt. Az egyik valami “1000 dollar off …”-marhaság, és “Dénes! Írt Dénes!” Rákattintott, néhány perces várakozás után már fel is jött valami hibaüzenet. “Freemail!”- intett. Megpróbálta újra. Most végül feljött, és olvasta.
“Szia Julcsy!
A Csapda kilenckor kezdődik, és lehet, hogy lekésed, mert a reptérről legalább félóra a Naptaxi. De, ha sokan lesznek lehet, hogy később kezdik. Próbálok beszélni Tamással.
Csók!
Vágyom rád!
Kívánlak!
Dénes
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------“
“Jaj!!”- sikoltott halkan Julcsy. “Elköltöttem, elvertem az összes pénzt a jegyre, és Lukácsék?! … Ez nem igazság! Akkor is! Nekem jár a Csapda a Csillagkupolában!!”- dühöngött magában. Egy ideges könnycsepp gördült le az arcán, rá a keyboardra. Ekkor vette észre, hogy csupa repedt, összekarcolt valami. Egyik sarka kitörve, egy vékony, sárga kábel ki is állt belőle. Kezével birizgálta, miközben azon tanakodott, hogy mit tegyen. Hirtelen elment a kép a monitorról. “Na, ez igen, ez űrtechnológia!” Megfordította. “Made in Romania.”- olvasta a feliratot. Úgy, ahogy volt, az egészet felcsapta a széktámla hátsó oldalára. “De nem, küldök egy levelet a Csapdának. Hátha … ki tudja, talán elolvassák, és később kezdenek!”
“Kedves Csapda!
Julcsy vagyok, most repülök a Holdra, és kések.
Legyetek szívesek kezdjetek 9:30-kor. Plíz!
Pussssssz!
Julcsy.”
Beütötte a “Send” gombot, és várt.
Kijött a hibajelzés.
Beütötte ismét, ismét hibajelzés.
“Micsoda egy junk, nem, igaz néni?!”-fordult tajtékozva a mellette ülő idős hölgyhöz.
“Jaj-jaj-jaj!!”- jött a válasz.
“Egye meg a fene! Teljes erőből visszacsapta a szék hátoldalára. Valami kiesett belőle. Felvette, és beleszúrta. Ököllel kettőt belevágott, és azonnal édesen mosolygott a ragyás stewardessre, aki megfelelően durva arccal, kérdően meredt rá.
“Tetszik jönni Tankcsapdára? Ott lesz a Kupolában, tetszik tudni … klassz mi?”- mosolygott tovább. A nő undorkodó szájhúzgálások közepette, nagyokat fújva eloldalgott. “Tankcsapda?! … Fúj! … Micsoda szemét egy dolog … Még a Holdra is felpofátlankodnak! … Nahát, ezt kikérem magamnak!”
“Hülye picsa!”- szólt a ragyás stewardess után a lány.
“Micsoda?! Mit mondtál, te kis …”
“Hülye csipa, ez itt, tetszik látni, ez …” Nyújtotta ujja hegyén a kikapart csipát a nő felé. “Tetszik kérni, finom?”- mosolygott, belül majdnem kipukkadva a röhögéstől.
“Nahát, micsoda tiszteletlenség! Fiatalok! Meg van a véleményem! Neveletlen, buta banda!”- rikácsolta maga körül a bólogató családapáknak. A lány érezte a rászegeződő, gyűlölködő pillantásokat. Egy bájos mosolyt és barátságos integetést engedett el feléjük. Jólesően nevetve hátradőlt székén, és kellemes álomba merült.
A gépen elhalványultak a villanyok, hangtalanul, szinte mozdulatlanul szállt a hatalmas fémtest a kietlen űrben. Horkolások, és szuszogás hangjai töltötték meg a hűvös, légkondicionált levegőt. A lány észre sem vette, mikor elétették a felolvasztott mirelit-főzeléket és a fonnyadt, fóliábapállott zsemlét. Azt sem, mikor egy nyújtózkodásnál felrúgta, és a lé kifolyt az éppen terítő, ragyás stewardess harisnyájára. Édesen, jólesően aludt, teste, lábai már Dénest érezték magukon.
*
A lány bódult, szinte részeg szemekkel nézett fel. Valami történt. Végigsimított magán, minden rendben. Érezte nehéz, valami benyomja a székbe.
“… fékezünk, újra “g” gravitációval rendelkezünk. Kikapcsolhatják biztonsági öveiket, félóráig földi körülmények között érezhetik magukat … A repülési feltételek továbbra is kitűnőek., kb. egy óra múlva az Einstein-repülőtéren landolunk. Várható érkezési idő este 9:00 óra. Köszönöm figyelmüket, itt a kapitány beszélt.”- hallatszott a hangszóróból.
Julcsy egy hatalmasat ásított, bele egyenesen a ráfigyelő stewardess arcába. “Mi, mi van? Valami rosszat csináltam?” Kíváncsian nézett a ragyás bőr fölött idegesen rámeredő szempárra.
“Ennyire neveletlennek lenni egy gyereknek?! Nem tudom hol tanultad, de most már viselkedj rendesen, mert …”-mondta, és mutatta, hogy ki lesz dobva.
“Hú! Űrséta is lesz?! Klassz, úgy izgulok!”- nézett őszinte arccal a lány.
“Ilyen viselkedéssel biztos Fecó-kapitánynál kötsz ki. És erőműveket, meg repülőgépeket robbantasz! Látom, ne is tagadd, ez a célod!” Körülnézett. “Az ilyeneknek börtönben a helyük, nem pedig a Holdon, keverni a bajt! Én be se engedném az ilyeneket!”
A Körül ülő utasok serényen bólogattak. A néni viszont hallgatott. Julcsy közelebb húzódott hozzá, érezte … érezte, hogy … “Csak nem? … egy kicsi … vagy az egész … és már régen?” A néni rettegő arccal, félve bólogatott.
“Halló, széparcú néni!”- kiáltott a stewardess után. “A néni itt mellettem összehugyozta magát! … Nem kéne tisztábatenni?!” Kezét szája elé kapta, és fuldokolva nevetett. Nem tehetett róla, de olyan izgi volt a szituáció.
A stewardess gyűlölködő arccal kicipelte a nénit a W.C.-re, visszajött, és kitisztította a széket.
“Ki az a Fecó-kapitány, stewardess néni? Az ön fiúja?”
“Nem szemtelenkedünk. Az egy alvilági anarchista, pont hozzádvaló!” Gyűlölködő szemeket meresztett a lányra. Az szinte visszahőkölt. “Nekem nem kell pelenka, magam pisilek, megyek is!”- mondta pukkadozva.
Mire visszajött, már ismét ott ült a néni.
“Kaka nem lesz?”- kérdezte hangosan, most már teliszájjal nevetve. A rászegeződő pillantásoktól viszont úgy érezte jobb lesz csendben maradni. Gyorsan leült a helyére. “Jé, a Hold! Milyen nagy, és milyen csupasz! Nincs ott semmi! Ez az a gazdag hely, ahol olyan sok a pénz és a munka? Nahát, úgy néz ki, mint egy elfelejtett szemétdomb!”- csodálkozott.
Ismét csak durva, helyreutasító szavakat hallott, ugyanis az utasok nagy része vakációzni, kaszinózni, szórakozni jött ide a szerintük csodálatos Paradicsomba. Ezért Julcsy jobbnak látta hallgatni, mert ezek még tényleg megverik, vagy kidobják a nagy semmibe.
A biztonsági öveket újra be kellett kapcsolni, felszolgálták az utolsó kaját is. Valami szörnyűszagú disznósültet lekvárral, és egy doboz kólával. A lány visszaküldte úgy, ahogy volt. Az utálkozásai után a stewardess már ütött is feléje, de elhúzódott, az a szerencsétlen pedig beleesett az ölükbe. Hiába kiabálta, hogy “leszbó-leszbó”, nem mozdult. Az ablak sarkába beverte a fejét, ruhája sarkán kajamaradványok.
“A Hold, Istenem, milyen közel van!”-nyomta fejét az ablakhoz. A stewardess ellökött feje bekerült a két szék közé, aztán le a lábak alá. Mikor végül kihúzta, egy cipőtalp nyoma éktelenkedett rajta fültől-fülig. Julcsy behúzta maga alá lábait, de már nem volt lényeges. A gép landolni készült, mindenkinek le kellett ülnie a helyére. Kitöltötte a VÁM-nyilatkozatot. Áthúzott mindent, aláírta, visszaadta egy unottarcú, másik nőnek. Végigsimított magán. “Ó, Dénes!”- sóhajtotta.
A gép oldalt fordult, odasimult a repülőtér épületéhez. Egy csattanás, kifújó levegő szisszenése, és nyílt az ajtó. Nem ment a csomagfelvételhez, hanem egyenesen a kijárathoz trappolt, hiszen csak egy válltáska volt rajta.
“Dénes!”- kiáltotta. A srác átkarolta, végigfogdosta, percekig tartóan lesmárta. Futás a taxihoz.
Mikrobusz volt, karnyi vastag, többrétegű ablakokkal. Nagyon lassan indult, és utána is csak cammogott.
“Napelemmel megy, vagyis egy szar. Csak döcög. És arra is vigyáznia kell, nehogy nagyon ugráljon az úton, mert itt csak egyhatod a gravitáció, és elszáll a francba.”-magyarázta Dénes.
A lány látta, hogy a földihez hasonló sztrádán vánszorognak, csak az úttest volt más. Olyan érdesnek tűnt. Később Dénes elmagyarázta, hogy ez azért van, mert a kis gravi miatt olyan kicsi a súrlódás, hogy érdessé kell tenni az utat, és a kerekeket is. És, hogy a kerekek tömörek, nincs bennük levegő.
A lányt viszont egyáltalán nem érdekelték ezek a technikai problémák. Ő már csak a Kupolára gondolt, és arra, hogy elérik a bulit.
“Nem késünk el?”
“Beszéltem Tamással, azt mondta, hogy eleve később kezdenek valamiért, úgyhogy nincs semmi baj!”
“Huh! Már teljesen ki lettem borulva.”
“Csak vigyázni kell, mert tele lesz feketékkel!”- mondta aggódva Dénes.
“Kikkel, négerekkel? És miért?”
“Ne-e-em! Nem négerek! Ezek az itteni anarchisták, tudod a Fecó-kapitány bandája. Akik fel akarják szabadítani a Holdat az úgynevezett ‘nemzetközi gyarmatosítás’ alól. És elég veszélyesek is! Valami új motort találtak ki, meg új repülőgépet, valami mágneses meghajtó-szart, és nem kell nekik semmilyen üzemanyag. Gyorsak, el se lehet kapni őket. Mindegy, vigyázni kell velük … De majd úgyis meglátod! És mindenük a Csapda, nem tudni miért!”
“Tényleg!”- bámult a fiúra a lány. Nem értett semmit az előbb elmondottakból, nem is érdekelte, de csuda izgalmas volt számára a dolog. Még sose hallott ezekről, semmiről. Egerben csak örökké a cigányok, hogy jók, meg rosszak, meg szkinhedek, meg diszkósok, és hip-hop. “Nahát, Fecó-kapitány? Igazán? És ő milyen? Jó fej?!”- kérdezte izgatottan.
“Állítólag magyar! És punkzenész volt régen valahol az Alföldön. Idemenekült a balhéi elől. Egy negyvenes ürge, de csupa őrület, és nagyon veszélyes. Két hete úgy kilőttek egy francia atomreaktort a Napkert mellett, hogy ihaj!”
“De, hogy néz ki?”
“Gőzöm nincs! Még állítólag senki nem látta, csak a beavatottak!”- jött a válasz.
“De az Alföldön látták, nem?”- kérdezett rá Julcsy.
“Az már régen volt. Azóta állítólag teljesen megváltozott. Szóval senki nem ismeri.”
A taxi megállt egy hatalmas betonépület mellett, melynek tetején fura fények vibráltak.
“Hú,klassz! Nagyon tetszik!”- ámuldozott Julcsy.
“Majd bent, mikor indul a buli, és elhúzzák a tetőlemezt az üvegbúráról! Az kurva jól néz ki!”- lelkendezett Dénes.
A taxi oldalának csatlakozó része hatalmas sziszegések közepette rátapadt a betonépület bejárati blokkjára. Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és már bent is voltak az élő fantáziában: a Csillagkupolában.
“Jaj, de jó … komolyan … nahát, hogy mekkora!”- ámuldozott a lány. Kicsinek, parányinak érezte magát az épület méretei mellett. “Úristen, milyen magasan van a plafon! Olyan itt, mint valami mesebeli barlangban, mint a Jurassic Parkban, nem?”-ámuldozott az épület méretei láttán.
“Ja, negyven méter! Jó, mi?”- nevetgélt az ámuldozó lányon Dénes. “Tudod miért?”
“Mert a Hold, olyan tudományos, meg minden …”
“Azért, mert kicsi a gravitáció, és …”
“Ritka a levegő, és hogy legyen elég, mert a nyomás.”- próbálta magyarázni Julcsy, továbbra is száját tátva.
“Szóval, ha ugrasz egy nagyot felszállsz a francba … azért!” Látta a lány hitetlenkedve csóválja a fejét. “Na figyelj!” Dénes ugrott egy nagyot, és szállt, repült egyenesen felfelé.
“Jaj, segítség! Leesik! Meghal! Valaki, segítség!”- kiáltozta. A körülötte mászkáló, már meglehetősen besörözött fiatalok nagyokat derültek a lány ijedelmén, megálltak, és csak mosolyogtak a történtek láttán. Dénes lassan szállt vissza a padló felé. Mikor földetért kissé rugózott, és mosolyogva a lányra nézett. “Szóval … akarod kipróbálni?”- kérdezte szemtelenül nevetve.
“Ne-e-em!! Soha! Jézusmária!”- hüledezett még mindig ijedten a lány. “Még csak az kéne, aztán a porcikáimat se vakarná össze senki!”
A fiú megértően bólogatott, és megölelve Julcsyt a koncertterem felé vette az irányt.
A fal tövében fiatalok ültek a kövön, iszogattak, csókolóztak, az egész aulát betöltötte az izgatott zsibongás. Számukra ez volt hónapok óta a legizgalmasabb buli. Jöttek ide mások is, sokan Amerikából, Angliából, de az csak olyan hétvégi kikapcsolódás. Az ízt, a Hold hangulatát igazán csak a Csapda adta vissza nekik. És a Csapda magyarul énekelt, nem a gyarmatosítók nyelvén: angolul.
“Tudod, hogy Fecó-kapitány kedvenc zenekara a Csapda? És a feketék mind csapdások?”
“Tényleg? Azt hittem nem is érdekel itt senkit, legalábbis nem nagyon, mert Lukácsék csak magyarul énekelnek. Tényleg szeretik itt őket? És értik mit énekelnek?”- kérdezte gyanútlanul Julcsy.
“Akkor tudod mit, kérdezd meg az ajtónál ácsorgó feketét, azt aki Borsodit iszik!”-mutatott Dénes egy fekete bőrdzsekibe, fekete pólóba és nadrágba, fekete bakancsba vagy csizmába öltözött srác felé. Julcsy odasomfordált a bejárati ajtó mellett ácsorgó, kissé már belőtt gyerekhez, és jó darabos angolsággal megszólalt: “Do you like Tankcsapda?”
A srác láthatóan oda se figyelt, mintha nem is hallott volna semmit. “Böööff!”- böfögött szemtelenül Julcsy arcába.
“Nem szól semmit, látod, azt se tudja mi az.”- fordult Déneshez.
“Hogy kérdezted, angolul?”
“Aha … és jó lassan, mint a suliban a félsüket angoltanárnőtől.”
“Magyarul kérdezd, figyelj, ezek utálják a földi telepeseket. Mondom, ez a Hold, nem a New York-i utca!”- szólt vissza fanyalogva Dénes.
Julcsy nagy levegőt vett, aztán bizonytalanul, de elszánva magát, ismét az előbbi sráchoz fordult.
“Sze-re-ted a Tank-csap-dát?”- tagolta hitetlenkedve a kérdést. A srác levette szájától a Borsodi üvegét, Julcsyra nézett, majd megszólalt: “Jóhogy szeretem vazzeg … ez nem buzi kaliforniai szar bazmeg … érted, ez a miénk!” A terembe igyekvők felé elkiáltotta magát: “Tankcsapda!”
“Tankcsapda, Lukács, éljen a Csapda!”-zúgott vissza a lelkes válasz.
A lány érezte, hogy kábul a feje. Egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy ez valóság. “Hogy a fenébe beszélnek ezek magyarul, meg egyáltalán, hogyhogy a Tankcsapda a kedvenc a Holdon?”- tűnődött bódult aggyal a látottakon.
“Le a gyarmatosítással, éljen az anarchia! … Éljen Fecó-kapitány! … Éljenek a feketék!”- kiáltozták mindenfelé. A biztonsági őrök, és a fel-felbukkanó rendőrök próbálták elhallgattatni őket, de semmit nem értek el a fenyegetéseikkel.
“Figyi, kiscsaj, honnan vagy? A Napkertből?”- kérdezte az előbbi srác.
“Nem, Nagyvisnyóról, Magyarországról, a Földről!”- dadogta tétován Julcsy.
“A buzi Föld vazzeg … jöttök minket csesztetni? A Hold a miénk, nem adjuk! … De Fecó-kapitány is magyar, akkor haver vagy. Én István vagyok … érted, San Franciscoból jöttek az öregék, de én meg izélek rá … fekete vagyok, és magyarul dumálok, érted vazzeg!”- jött a magyarázó válasz.
Julcsynak már zúgott a feje. “Hogyhogy ezt nem mondta neki soha senki se otthon, se az iskolában?! Miért titkolják, miért nem mondják, hogy mi van itt a Holdon?”- tűnődött. Dénesre nézett, ragyogott a szeme. “Menjünk, siessünk, úgy akarom a bulit, a Csapdát, meg minden.”- mondta a srácnak.
Tizenhat dollár volt fejenként a jegy. Nyílt az ajtó, bent voltak a teremben. Julcsy visszahőkölt. Egyszerűen földbegyökereztek a lábai. Egy legalább száz méter magas, több száz méter hosszú, és széles betonterem tárult elé. A színpad szintén több száz méter hosszú és széles. Már égtek a reflektorok, a levegőben néhány őrjöngő fiú és lány úszott el a fejek felett. Megijedt, a falhoz lapult. Aztán, mivel látta, hogy ez senkit nem érdekel, lassan eltávolodott a faltól, és görcsösen markolva Dénes kezét a büféhez araszolt. Vettek egy-egy Borsodit, és betuszkolták magukat a már több ezres tömegbe. Feszült, robbanáselőtti volt a hangulat. A feketéken fekete póló, középen fehér körben nyolcágú zöld csillag.
“Ez mi?”- mutatott a pólóra a lány.
“Fecó-kapitány jele, a Tirpák zászló. A fekete az anarchia jele, a fehér a békéé és a Napé, vagy talán a Holdé, nem is tudom, a nyolcágú zöld csillag pedig egyaránt a remény zöld színe, és a nyolc világtáj. A Hold a nyolcadik.”- mosolyodott el Dénes.
“Olyan furcsa, olyan sejtelmes az egész! Eszméletlen! Ha ezt elmondom Egerben Zsónak úgyse hisz el semmit!”
“Hozd el őt is legközelebb!”- mondta szemtelenül a srác.
“Jó, de … mennyi fekete van itt! És milyen vadak!”
“Állítólag Fecó-kapitány is itt lesz ma … azt mondják ezek … valami negyvenes, fejetetején kopaszodó, szőkésbarna fazon … és állítólag olyan nézése van, ami megbabonázza az embert. Én nem hiszem, de rengeteg a zsaru, szerintem el akarják kapni a gyereket …”-magyarázta a fiú. Julcsy oda se figyelt, csak félfüllel hallotta a mondottakat. Nem is érdekelte túlzottan, meg még mindig kicsit sokkban volt a látottaktól.
A színpad reflektorai felerősödtek, három kivehetetlen alak úszott be az erősítőkhöz. Mikor földet értek elhalkult a háttérzene, néhány erősítő sípolt, dobok pörögtek, aztán egy hang, a Lukácsé: “Szia Hold! Üdv feketék! … Egy szemétdombra szültek, de ők is kikészültek …”
Egetverő üvöltés a közönség felől, zöldcsillagos zászlók a magasban. Hirtelen dob-gitár-basszus, gördült a “Legjobb méreg”. Julcsy sikított, képtelen volt uralkodni magán. Az egész olyan fantasztikus, olyan valószínűtlenül őrült volt, hogy a valóság megszűnt számára. Ugrálni akart, de egyszer csak felemelkedett a levegőbe. Halálfélelemben ért földet. Tapogatta a tagjait. Semmi, minden ép. Most már akarattal ugrott, és szállt a fejek fölött a többi crowd surf-össel, Dénes karjaiban ért földet. Innen már csak a csókokra emlékezett. És, hogy Dénes magához húzta, és hogy ő akarta, hogy Dénes magához húzza. Élvezte a srác ölelését, a srác testét, és hogy minden olyan izgató. Hagyta, hogy a srác végigfogdossa, ő is végigfogdosta a srácot, puszilgatta. Feje a fiú hasára csúszott. Imádta a hasat, olyan szexi volt számára. Játszott vele, simogatta, belebújt, amikor álla beleütődött valami fura rúdba. Odanyúlt, ki akarta venni, azt hitte, hogy valami odakeveredett fadarab. Lehúzta a srác sliccén a cipzárt, ekkor kipattant valami. Nem fa volt, hanem meleg, rugalmas hús.
“Jé!”- bámult rá. Az a valami egyre közelebb szemtelenkedett az ajkaihoz. Nem bánta, izgató volt, és meg akarta érinteni a szájával. Csókot lehelt rá. Aztán még egyet és még egyet. A rúd mozogni, lüktetni kezdett. Julcsy meglepetten bámult rá, de érezte, ha megpuszilja, akkor jobban lüktet, és mozog. Puszilgatta, simogatta, érezte megduzzad. Tetszett neki a dolog. “Olyan édes …”-kezdte mondani, mikor fehér, sűrű valami spriccelt belőle beszélő, nyitott ajkai közé. “Ja, olyan édes … finom … kössz … hm, fincsi!”- mondta szemeit a srác arcába emelve. A fiú azonban csukott szemekkel, kábult arccal meredt valahová előre. Julcsy nem értette a dolgot, de felemelkedett, és lesmárta Dénest. A fehér, édes ragacs Dénes nyelvére került, nyalogatták, puszilgatták egymást. A srác nagyot szusszanva Julcsy arcát simogatta, és csókokat lehelt rá.
“Te is szereted, igen? Finom, ugye?” - bájolgott a lány.
“Mi, mit szeretek, mi finom?- bambult maga elé a fiú.
“Hát az a sűrű, fehér valami, ami az előbb úgy kispriccelt abból az aranyos rudacskából az ajkaim közé. És amit a nyelvedre csókoltam, te pedig lenyeltél. Szerintem is fincsi volt. Ha van még szólj, olyan izgi íze van!”-mondta kedvesen, a nap élményeitől kissé kábultan a lány.
“Mi, a spermám a számban? És le is nyeltem?!”
“Ez az volt? … nem tudtam … mi az a sperma?”-kérdezte ártatlanul Julcsy.
“Ó, ne, komolyan? Most viccelsz?”
“Nem, adtam neked is belőle, olyan finom, nem?!”
“Úhh, Jesszus, végem van …”-dobta el magát a fiú a földre. Egyszerűen kinyúlt annak tudatától, hogy itt a lány előtt lenyelte saját spermáját.
Ahogy a fiú feje lecsúszott a földre, egy kemény, szenvedélyes férfiarc nézett határozottan, elszántan az arcába a tömegből. Julcsy meglepődött, de nem mozdult. Elszántan visszanézett rá. Furcsán érezte magát, olyan túlvilágian. Szemügyre vette a valakit. Negyvenes kemény, szikár arc, szomorú tekintet, szőkésbarna, ritkás haj és azok a szemek. Belemélyedt. Mintha repült volna, nem itt volt. Mély, felkavaró érzések uralkodtak el rajta. Düh, szerelem, rajongás, bosszúvágy, alázat, vér szaga, kedvesség és boldogság. Nem tudta mi ez, de akarta még, és még. Sose legyen vége. Érezte egy csupa szenvedély, csupa indulat, csupa hűség férfi lelkének legmélyét. Zsibbadtak a tagjai, kapkodta a levegőt. Lihegett, szíve majd kiszállt mellkasából a Kupola tetejére. Nem tudta mit érez, de valami nagy, valami hatalmas szorítást érzett szíve legmélyén. Becsukta szemeit, várt, hogy csökkenjen az izgalom. Kissé megnyugodva újra a férfire nézett, de csak ugráló, tomboló feketeruhás fiatalokat látott maga előtt. Az előbbi, őrületbe kergető arcnak hűlt helye volt. Kétségbeesetten rohangált, és repült a fejek felett ide-oda, de sehol semmi. A férfi, a kemény, felkavaró tekintet sehol. Érezte elerednek a könnyei.
“Ennyire tetszik a Csapda?’- kérdezte lelkendezve Dénes.
“Aha … nagyon, nagyon tetszik … akarom … csak őt, csak őt akarom … akarom, hogy az enyém legyen örökre!”- lihegte fuldokolva Julcsy Dénes már újra magabiztos arcába.
Valaki rángatta hátulról a karját. Odafordult. Egy elszánt arcú kiscsaj nyújtott feléje valamit. Elvette, a kiscsaj visszaugrott, és azonnal eltűnt a tömegben. Egy fekete póló volt, közepén fehér körben nyolcágú zöld csillaggal. Lekapta magáról a ruhát. Ott állt egy pillanatig félmeztelenül, majd magára húzta a fekete pólót.
“Lehet, hogy nem vagy gyenge, de ha a szívedbe száll a penge …”-hangzott fel kedvenc száma. Lassan elmozdult a terem tetején lévő lemez, és az üvegbúra fölött félelmetesen csillogott a Tejút. Középen a kékesen sejlő Földgolyóval.
“Miatyánk ki vagy a Mennyekben …”-tört fel belőle a refrén. Szinte remegett a terem a felüvültő kölyöktorkok ezreitől. Nem tudta, és nem akarta kontrollálni magát tovább. Beugrott a tomboló feketék közé, és velük együtt szállva a terem tetején, egymás kezét szorongatva sikoltotta a számot bent a Világűr kellős közepén, a Holdon, az üvegbúra alatti mindenségben. Mikor vége lett a számnak úgy érezte pihennie kell. Dénest előkeresve húzta, vonszolta magával az aulába, egy kis friss levegőre. Kint lihegve, izzadtan nekidőlt a falnak. Érezte ki kell fújnia magát, meg valahogy összeszednie, mert ez azért sok volt.
“Olyan furcsa itt minden … olyan más. De azért nagyon bírom, komolyan. Meg minden olyan nagy és sejtelmes, teljesen más, mint odahaza Nagyvisnyón, vagy Egerben.” Fejét oldalrabillentve fütyülte az előbbi számot. Hallotta bent már egy másik szólt, de most nem érdekelte, csak ez. És a látvány, még mindig a látvány hatása alatt állt. “És a Csapda is olyan más volt, olyan tudományos, vagy milyen. “Mi meg repültünk a levegőben … Tényleg, egy fekete sráccal össze is ütköztem, de rendes volt, mert lesegített a földre. Tudod, ez nekem még teljesen új. De majd belejövök, nem?”- mosolygott szemöldökét felhúzva a srácra.
“Nemtom, nekem valahogy olyan más vagy. Úgy érzem, mintha történt volna veled valami.”- mondta Dénes gombóccal a torkában. “És ez a fekete póló! Nem félsz benne? Ezt a Napkertben és a reptéren nagyon nem szeretik!”
Julcsy elvette a srác vállán levő válltáskáját, kivette belőle a dzsekijét, magára kapta, és nyakig felhúzta a cipzárt. “Na, így tetszem?”- mozgatta meg kissé a fenekét, és durcásan csücsörített hozzá.
“Nagyon! … Nagyon tetszel! … Tudod mondanom kell neked valamit …”-mondta szemlesütve a srác.
“Ne, majd később. Vegyünk egy Borsodit, és ugorjunk vissza, jó?”- bájolgott Julcsy. Látta egy kosztümbe öltözött, durvaképű nő viharzott el mellette. “Gyorsan, itt van, most nyakoncsípjük!”-utasította a nyomában szökellő, felfegyverzett rendőröket. Julcsy nézte, csak nézte egy darabig. Valami olyan érzése támadt, hogy ő már látta ezt a nőt, de hol? Gondterhelt grimaszokat vágott, állát vakarta körmei hegyével, már szinte fájtak, mikor mélyet lihegett a felismerés tudatától. “Ez a ragyás, a ragyás stewardess a repülőről!! Mit keres ez itt, és kit akar elcsípni?! Csak nem őt?! - kiáltotta ijedten a fiú felé.
“Ki, ki akar elkapni valakit? Nem értem mit mondtál, nem figyeltem!”-kapta fel fejét a fiú.
“A ragyás, itt a ragyás!”- rántotta maga után Dénest. A mozdulattól a fejek fölé kerültek, és a feketék közé repültek. “El akarja kapni, jönnek, a ragyás meg a rendőrök! Vigyázzatok, fegyver van náluk!”
“Johnny a mocsokban rohad rég, számára nincsen kiút …”-jött a színpad felől.
“Ja, a ragyás a mocsokban rohad rég … vagy inkább fog, mert belerúgok!” Visszafordult, egyenesen a betoluló rendőrök felé. A ragyás stewardess egy fekete kiscsaj szorongatott éppen. A haját facsarta bőrkesztyűs kezével, mikor Julcsy bakancsa becsapódott a lábszárra. A nő felüvöltve elengedte a kiscsajt, aki azonnal beugrott a tömegbe, a feketék közé.
“Ó, jaj, nagyon sajnálom néni, de ide estem le. Ugye nem fáj? Van nálam sebtapasz, leragasztom, akkor jobb lesz!”- mondta komoly arccal, pukkadozva a hangjában Julcsy. Dénes ijedt, falfehér arccal meredt félelmében a jövevényekre, de Julcsyra nézve ő is elmosolyodott.
“Menj innen, te hülye kis liba! Takarodj a szemem elől!!”- lökte félre a lányt és a srácot. Sántítva és nyögve továbbvágtatott a rendőrök élén a terem túlsó sarkába, a feketék közé.
“…mint egy magányos repülő, repülünk! …”-kezdett rá a Csapda minden átmenet nélkül. Ez lehetett a jel, mert abban a pillanatban őrült, plafonig érő pogó kezdődött. Harminc-negyven méter magasan pörögtek a gyerekek a Kupola levegőjében. Áttörni rajtuk szinte képtelenség volt. Iszonyú sziszegéssel, kifúvó levegő hangjaival kivágódott az oldalsó vészkijárat ajtaja, néhány fekete rohant ki rajta. A becsapódott belső ajtó után a külső ajtó szinte kirepült. Ködszerű, kifújó levegő párája takart el mindent. Néhány pillanat múlva az ismét bezárult ajtó mögül egy fekete repülő emelkedett a magasba. A Kupola tetején levő üvegbúrán át látszott, ahogy hang és tűzcsóva nélkül, mintha egy láthatatlan kéz tolná mindig magasabbra, emelkedett fel a horizontra.
“A Sasszárny!!”- tört fel az elragadtatott sikoly a több száz, tomboló feketéből. “A Sasszárny és Fecó-kapitány!!”-üvöltötték. A kiabálás boldog nevetésbe váltott. Aztán dermedt csend. Az előbbi fekete, félelmetes, sasszárny alakú gép mögött feltűnt két ormótlan, helyi vadászgép. Szárnyuk nem volt, csak mint két idétlen doboz repültek a menekülő, félelmetes repülő tárgy után. Néhány rakéta süvített el az égen az elől haladó repülőgép felé. Az oldalrafordulva próbálta kikerülni őket. Egy azonban talált. A Sasszárny megpördült, és irányzékát vesztve, hatalmas sebességgel zuhant a Hold felszíne felé.
A teremben lélegzetelállító csend honolt. Mindenki dobogó szívvel várta az eseményeket. A fekete gép eltűnt a felszín sziklái között. De becsapódás nem hallatszott. A két üldöző lentebb ereszkedett, az eltűnt gépet kutatva körözött az egyik magas hegy fölött. Szomorú sóhajok a teremben. A fekete kiscsajok szemében könnyek. A zenekar valami akkordbontogatós, lassú, szomorú feldolgozást játszott Jimi Hendrix-től.
Ekkor két hatalmas, narancs színű robbanás. Mindkét üldöző tűzben égve, darabokban zuhant le a sziklák közé. Ott tovább világított az újabb robbanások tüze. Az előbbi üldözött lassan felemelkedve, iszonyú sebességre kapcsolva húzott el a horizont széle felé, a Túloldalra.
“Megmenekült!!”- kiáltozták a feketék. “Fecó-kapitány, éljen Fecó-kapitány!” Julcsy velük örült, együtt ugrált örömében.
“… ő az égen, én meg a repülőtéren! …”-dübörgött fel a csapda. A megnyugodott tömeg örömmámorban úszva énekelte a zenekarral a dalt.
Julcsy azon vette észre magát, hogy örömében egy fekete sráccal csókolózik. A szám végéig se abba nem hagyták, se el nem engedték egymást.
“Hm … szóval ilyen egy fekete … juj, de jó!!”- kiáltotta örömében ugrálva a teremben. Újra a tömeg közepén tombolt, a Csapdát figyelte. Most először az egész buli alatt. Lukács és Cseresznye teljesen beugrálták a több száz méter hosszú színpadot. Úsztak a levegőben a számok alatt. Olyan sejtelmes volt az egész, mint egy boszorkánykonyhában, méregfőzés közben.
Julcsyn végigfutott a hideg. “Huh, Csapda … juuujj!!”- ámuldozott. A látványtól, a történtektől teljesen átszellemülve bújt újra Déneshez, és ahogy bírt futott a taxihoz, mert még el akarta érni a hazainduló gépet. Taxi viszont sehol.
“Gyerünk az állomás!”- kiáltotta segítőkészen Dénes. Az aula másik végén állt a vonat. Már szállingóztak az utasok, de még volt hely. Beugrottak. Rájuk csapódott a biztonsági kapocs. Az ajtók záródtak. Gőzszerű légfuvallat, és indult a szerelvény. Irdatlan sebességgel rohant a sziklák, kráterek, hegyek-völgyek között. Összesen kétszer állt meg. Egy valamilyen nemzetközi egyetemnél és egy bevásárlóközpontnál. Tizenöt perc alatt tette meg a hatalmas távot a Kupolától az Einsteinig. Egy utolsó, percekig tartó csók, és a lány már a mozgójárdán haladt a gép felé.
“Szia, akkor írjál, jó?”
“Írok, és mondom három hét múlva Csapda Egerben. Ott találkszunk, oké?”- intett vissza a srác.
“Jó! Klassz! … Hogy ízlett a csók?”
“Umm! … Fincsi volt!”- hunyta be szemeit Dénes, hogy érzékeltesse az élményt.
“Nem érezted a fekete srác szájaízét? Érdekes, pedig azt hittem …!”-integetett ismét mosolyogva a lány.
“Mit, egy másik srác száját?! Egy fekete nyálának az ízét?!”- kiáltott fel döbbenten, és elkeseredve. Szája már sírásra állt, mikor Julcsy rántott egy bájosat a vállán, mielőtt eltűnt volna a poggyászellenőrzés mögött a kanyarban.
“Nahát, azért ez a Dénes olyan liberális. Ezért is szeretem. Lehet, hogy még csókolózott is volna a fekete sráccal … olyan izgi … meg is mondom neki Egerben!”- tűnődött ásítva Julcsy.
A gép szinte azonnal indult. Ő pedig pillanatokon belül álomba merült. Az ismét őt figyelő ragyás stewardess szúró, gyűlölködő szemeit se látta már. Az az arc, az a kemény, megigéző férfiarc járt előtte. Aztán Dénes, ahogy smárol a feketével, és ahogy mosolyogva nyalogatja ajkairól saját spermáját. Ekkor felnevetett álmában, a hirtelen mozdulattól újra kirúgta maga elől a tárcát a felolvasztott vaníliapudinggal, és műanyagpohár kevert narancslével. A ragyás stewardesst ismét eltalálta, aki ismét átkozódott feléje. De ő már otthon volt, az iskolában, és kézen fogva mászkált az udvaron a fura, igéző arcú férfival. Ekkor elaludtak a gépen a villanyok, csendben, hang nélkül úsztak valahol a Hold körül az űrben, egyenesen a Föld felé.
