prayer: Stáció
Dátum: Január 29, péntek, 09:28:06
Téma: 287. szám
Vértelen világban hulló véred
a rózsák pirosát adják.
Életed már nem marokkal méred
csak ahogy a boldogságot hagyják.
Menni szégyen, ha nincs hová menni,
ki jönne, el is felejtett.
Ki az, ki szeretne veled lenni,
hogy aztán magad előtt is felfedd?
Sovány érzelmek kolduló úton
a semmibe kapaszkodnak.
Mint amikor a zongorahúron
a dal szerelmetlenségre oktat.
Ha múzsa vagy, érettebb virágom,
légy a hű, a sose álnok.
Látóhatáromon mind a három:
Atya, Fiú, s a Szentlélek-vádlott.
Mondtam, hogy véred hull tükrös égre,
s majd dallal megénekellek.
Tövig csonkolt karjaimban égve
ez a fojtó ölelés a legszebb.
Ha melegre vágysz hát fösvény módra,
üvegcsébe töltsed nyarad.
Én mezítelen lelkemmel szolga-
mód kortyollak mohón, amint fakad.
Kalmárságod nem hiábavaló,
hisz’ venni jöttem, nem lopni:
a Nap aranygyapjas ostya, fakó
felhőkbe csomagolt ócska holmi.
Csak szemed az, mit nem adsz semmiért,
amin te sírsz, az úgy marad.
S majd közösen sírunk tetteidért,
amint az utolsó időnk szalad.
Nem ért meg senki, tudom, és érzem: -
szirének közt igaz múzsa.
Így válik véled majd eggyé vérem,
ahogy keresztjét az ember húzza.
Döfködnek fönt, ellepnek a legyek,
ó, én lator, már vakulok.
Óriások most a havas hegyek
s én még mindig csak rólad hazudok.
(Bartalovics Zoltán)
|
|