tuzeskaroly: Van Gogh
Dátum: április 16, péntek, 21:30:30
Téma: 295. szám
Titkodat ellestem, ecsetedet a Nap forró aranyába mártogattad.
Sorsod mélyen megrendít,
de biztosan tudom, hogy sírodon a szelíd szellőben a sárga napraforgó örökre virít.
Sárga a hant, amely szemérmesen eltakar,
és sárga a Nap kohója, mely melegét és fényét gyorslábú futónak,
a fénysugárnak adja.
Sárga a tavasz első hírnöke is,
meg a méz is, amit a kaptár szorgos kis lakója kosarába gyűjtöget.
Sárga a csikó, szomját az itatónál oltja,
és a csilingelő villamos,
gyermekünk kedvence.
Sárga virágzó barackfád gyümölcse, érzem szétáradó ízét, illatát.
De jaj, sárga az irigység és az arany is, sok-sok viszály, baj okozója.
Sárga a ház is, melynek voltál egykor zavart lelkű lakója.
Virágaidban önmagunkra ismerünk,
arcképeinket biztos kézzel festetted meg.
Ecsetvonásaidban rejtezik szenvedély, erő, egyenesség.
Fejünk hol lehorgasztva, hol felvetve, törünk a fényes Végtelenbe.
Vagyunk elhagyatva, mint pipád, amelyet egy széken felejtettél.
Biztosan érte jössz, mielőtt kihunyna piros parazsa!
Virágszirmaid a vásznat lángnyelvként nyaldossák.
Ciprusaid sötétzöld lángjai az eget korbácsolják.
A Remény fehér íriszét amott menyasszonyi ruhájában látom,
kékszoknyás testvérei lejtenek könnyű táncot körülötte.
Hullámzó búzameződ közepén együtt indulunk el.
A hosszú úton, ha megbotlasz, majd vállamba kapaszkodhatsz,
és csendesen beszélgetve tűnünk tova a sötétkék öröklét mély tengerében.
(Tüzes Károly)
|
|