A kirakatot felkérésünkre műveiből Sztolár Miklós (MZ_per_X) állította össze
Dátum: Május 23, vasárnap, 21:28:16
Téma: 299. szám


Első novellámat 18 éves koromban írtam, "Egy matematikatanár monológja" címmel. Úgy éreztem, mesélnem kell, és jól is esett a kalandozás. "Jelzálogjog" című írásom egy gondolatkísérletből született, mi lenne, ha jelzálogjogot lehetne bejegyezni az emberi lélekre indítással. Az elején még fogalmam sem volt, merre fog kanyarodni a történet, esténként leültem, és folytattam, végül összeállt a fáma. Megérte.

Publikálás. Írtam, írtam és írtam, időnként azonban felmerült bennem, hogy mire jó ez az egész, hiszen úgysem adják ki. Ekkor kaptam a megerősítést: "Írj az íróasztalfióknak." Nos, azóta ezt teszem. A barátaimnak, szűkebb közönségemnek és az íróasztalfióknak írok.
Na, de mi van a kiadókkal?! Természetesen, azokkal is megpróbálkoztam. A Havi Magyar Fórumban több éven át leközölték írásaimat, novelláimat és politikai írásaimat egyaránt. A szerkesztő egyik nap azt mondta nekem, "írjon egy szép karácsonyi novellát". Írtam egyet, így született a "Három perc". Egy szép napon besétáltam a Lyukasóra szerkesztőségébe, kezemben a "Kereskedő" című írásommal. Lehozták. Nagyon örültem neki.
Aztán, gondoltam egy nagyot és merészet, elsétáltam egy nyomdába, miután összeállítottam a "Mindennapi kalandjaink" című kötetemet. Ez, több írásommal együtt most is megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Természetesen, osztogatni kezdtem boldognak, boldogtalannak. Gondoltam, küldök egyet volt irodalom tanárnőmnek is
Választ nem vártam, meg is érkezett a következő szöveggel: "Mikikém, ez még nem irodalom, ezt akkor nevezhetjük annak, ha már két kiadó egymástól függetlenül megjelentette." Nem hajszálpontos az idézet, mert az eredeti levélhez most nem férek hozzá, de a lényeg stimmel. Néhány évvel azelőtt még nagyon megrázott volna a dolog, akkor azonban már nem. Nem rázott meg, de nem hagyott nyugodni mégsem. Felhívtam, és hivatkoztam kedvenc könyvemre a Mester és Margaritára, amit éppen ő szeretetett meg velem. Az Írók Házánál zajló jelentről van szó, ahol Korovjovtól az igazolványát kérik a belépéshez, mire Korovjov kifejti "ahhoz, hogy meggyőződjünk arról, hogy Dosztojevszkij író volt-e vagy nem, az igazolványát kell kérnünk, vagy el kell inkább olvasnunk bármelyik regényének bármelyik lapját, hogy meggyőződhessünk róla, hogy igazi íróval van-e dolgunk..."
Erre nem tudott mit mondani.
Amatőr vagy profi? Ez a kérdés már sokszor felvetődött bennem. Sokan sajnos tudatosan keverik az amatőrt a dilettánssal. Maradjunk abban, hogy én az írást szerelemből csinálom, tehát, amatőr vagyok, és az is maradok.
Sztolár Miklós





Az írás tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írás webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News3&file=article&sid=2354