Fullextra.hu - Szemilla: Kötéltánc

A FÉRFI

A férfi a függöny mögött várt. Már rajta a ruha, csupa csillogás, a smink nem takarja el arcán a ragyogást.
Előtte ott a lány, ki most hátrapillant. Összemosolyognak. Igen, mindig ez van. Mindig ez a jól eső várakozás, amit mindig is annyira szeretett. Előtte a lány, akit szeret. aki vele lélegzik, aki bármire képes... Kicsit közelebb hajol hozzá. Beszívja az illatát. Igen, ő a porondra született.

Mióta él, a cirkusz az élete. Rajongott az apjáért! Csodálva nézte a kötélen, ahogy olyan magabiztosan mozog, hogy sosem látszik rajta a félelem. Hogy minden nap az életével játszik. Gyakran kérdezték tőle, miért nem használ hálót, vagy biztosító kötelet. "Ebben van a varázslat!"- felelte olyankor magabiztosan. "Meghalhatnék, de nem fogok. Mert megtanultam a szakmát. Mert tudok minden trükköt. Mert bízok magamban."

Soha nem jutott eszébe, hogy lehetne más is, mint kötéltáncos. Figyelte az apját. Figyelte, ahogy dolgozik. S mikor nem látta senki, fellopózott ő is a kötélre. Biztosan tudta, nem eshet le. Az apja fia volt.

Mikor megismerte a nőt, nagyon kellett valaki, aki vele érez, vele lélegzik. A világ olyan zavaros lett körülötte. És akkor jött ez a lány, és nem volt olyan, amit meg ne tanult volna, ha kérte. Tehetséges! Nagyon tehetséges! És büszkén nézett az előtte álló nő alakra, mint ahogy szobrász néz egy remek darabra, ami épp most került ki a keze közül.

Szegény! Sose fogja megszokni a veszélyt. Most is, megint, ahogy hátranézett, látta a szemében a félelmet. "Ne félj!"- mondta neki a szemével. Hiszen tudta, a lány szavak nélkül is érti őt.

Csak gyulladna már ki az a piros lámpa ott, a függöny fölött. Már szeretne ott lenni! Fent a kötélen! Szeretné azt a gondtalan néhány percet, mikor semmi más nem számít a világon, csak a lépesek jönnek sorra, egyik a másik után, csak az egyensúlyt kell megkeresni, csak mindent pontosan úgy kell tennie, ahogy az apjától látta. És akkor ma este is zeng a taps, és a világ kicsit szebb lesz. Tőle lesz szebb, és ettől a lánytól, aki olyan bátor. Olyan bátor mint ő! És függ tőle, és ő vigyáz rá, hiszen ők ketten egy csapat...

Elcsitul a taps, a porondon vége az előző számanak. most már mindjárt ők következnek. Kigyullad a piros lámpa. A függöny ketté nyílik. Most már jó.
Most kezdődik az élet. Az élet, amit gyerekként álmodott magának. Most pont olyan, mint az apja. Felesleges a háló. Hiszen ismer minden trükköt. Vérében a kötéltánc. És itt ez a lány is. Aki szereti őt. És itt lesz vele holnap is. Majd kigyúllad, újra a fény, és nem számít többé semmi, mert csak a varázslat számít. Csak ez számít.

A NŐ

A lány a függöny mögött várt. Már rajta a ruha, csupa csillogás, a smink eltakarja arcán a félelmet.

Mögötte ott a férfi. Hátrapillanat. Összemosolyognak. Igen, mindig ez van. Mindig ez a szorongás, amit sosem fog megszokni. Mert ezt nem lehet megszokni, ezt a görcsöt itt a gyomrában. Ez szörnyű!! Ezt nem akarja!

A férfi a vállára rakja a kezét. Mindjárt kezdődik. Még néhány taktus az előző számból, aztán a taps, kigyullad a fény... Utána már könnyebb. Akkor már nem gondol semmire. Akkor már a félelemre se gondol. Csak ez a várakozás ne lenne! Jaj, nem bírja ki! Ha nem lenne, most itt mögötte a férfi, talán el is futna. Fütyülne a szerződésre, meg a világra! Ő élni akar! Ő még fiatal! Még annyi mindent szeretne! Családot, gyerekeket, egy kis nyugalmat...

Újra a férfira pillanat. Most komoly az arca. Nem szól semmit. Már szavak nélkül is megértik egymást. A férfi azt mondja: "Ne félj!" Ő pedig lesüti a szemét. Beletörődött. Jó rendben van. Nem félek.

Nagy levegő.. Gyulladjon már ki az a fény ott a függöny fölött! Jaj, már megint milyen hosszú a taps! Gyerünk már! Gyerünk! Kezdődjön hát a tánc. Kötéltánc. A varázslat. A nagy mutatvány, hogy mindketten életben maradnak. Jaj, miért kellett neki megismernie ezt a férfit? Miért hitte azt, hogy majd nem fog ő sem félni? Mert a férfi sohasem félt. Ő magában bízott, a lány meg a férfiban. Azt mondta, meg tudja csinálni, hát megcsinálta. Felment hat méter magasra, ha kell bakot tart a férfinak, fél kézzel, ha kell, a férfi fején is megtartja magát, mert azt mondta, nem lesz semmi baj.

De ilyenkor a várakozás hosszú pillanataiban, elbizonytalanodik olykor, hogy talán téved ez a férfi. Talán nem éri meg a kockázat. Talán nincs semmiféle varázslat. Hiszen, ha alul lenne a háló, akkor már minden sokkal kibírhatóbb lenne. Akkor nem kellene félnie, hogy egyszer, egy rossz mozdulat miatt, odaveszhet minden álma. Lehet, hogy örökre nyomorék marad. És akkor mit ért ez az egész? Hogy napról napra az életével játszik...

Elcsitul a taps. Kigyullad a piros lámpa. A függöny ketté nyílik. Most már jó. Már nem kell gondolkodnia, mi lesz. Csak a lépésekre figyel. Ahogy a férfi tanította. Csak az számít, mi lesz a következő lépés... Mosolyog... A mutatvány elkezdődött.

Csak egyszer remegett meg a lába, de szerencsére azt a férfi nem látta. A varázslat ma is töretlen maradt. Nézi a férfit, látja arcán azt a különös fényt, a ragyogást. és tudja: a férfi most, igazán boldog.

És már azt is tudja, hogy holnap is ott szorong a függöny mögött. Holnap is érzi majd azt a görcsöt a gyomrában. Holnap is felteszi magának újból a kérdéseket. De majd kigyúllad, újra a fény. De majd nem számít többé a félelem, mert csak a varázslat számít. Csak ez a férfi, akire rábízta az életét. Csak ez számít.