Oh! Hányszor éreztem már, hogy kiégtem,
S vége – meghalt bennem örökre a dal!
Elfogyott a szó, búsan némán néztem,
Ahogy nekem ütközik a jéghideg fal.
Oh! Hányszor, de hányszor hittem, hogy vége,
Mert nem ír a toll, s elfogyott a papír!
Ám, ha írok – akkor repülök, égek,
Műveimen nem fog idő, s nem fog radír.
Belülről az alkotás fűt, nyom és feszít,
Szívemben érzem, hogy írni, írni kell!
Életem erőt az alkotásból merít,
Ha nem lenne, létem léhán múlna el.
Ezért is írok, hisz él bennem a remény,
S a jövő záloga - így lesz e költemény.
2006. augusztus 12.
