Versfolyam

[zsoló]

Elfáradtam, hogy kutassam,
a sor befejezetlen marad.
Jég alatt elúsznak lassan
a tátogó, óriás halak.

Lappangva siklanak vízben,
mely éltető őselem,
vadon, mégis oly szelíden,
nem tudva, mi a félelem.

Folyók úrnője kérlek,
én vízöntő vagyok,
bízva, hogy célom megérted,
létalapjaim a sodró habok.

Legyél velem, amikor
hozzád megtérek:
a lélek végsőt sikolt,
s halálba fordul át az élet.

Legyél velem, hogyha
a folyó végül elsodor,
tekints a botor sorokra,
mikor minden összeomol.

De addig jegyezzük,
mit a szív diktálva jelez,
majd megfejtjük együtt,
írni kell, így megy ez!

[zsoló]

Sötét füstködök

Vicsorgó ősz jár körbe,
vetélve szörnyű múltat,
tegnap bámul tükörbe,
tudások elbutulnak.

Már nem jó otthon lenni,
sőt embernek sem nagyon,
levágva lóg a centi
támaszpontom elhagyom.

Ki a hidegbe, télbe:
nem hív kandalló-meleg,
nem is feltétlen élve,
de találkozom veled.

Ki egykor drága voltál,
színeden füstköd lebeg,
benned nehéz hajó jár,
s várnak sötét tengerek

kapcsolatunk hát ennyi:
vaksi szem és reszketeg
kézzel írom: temetni,
kit egykor szerettelek.

Szelíden gondolj múltra
még egy-két percig velem,
aztán megtérek a túlra,
s kék fodrod elengedem.

[zsoló]

Tükrébe bámulok, míg a folyó halad,
s nem múlik, nem a döbbent pillanat.
Felszabdalja arcom a hullámok fodra,
hogy így gondoljak én is a te arcodra.

Mindketten oly régi, régi jó hajósok:
te zenéhez értő, én kicsit a szóhoz,
miért is nem ásunk inkább csatabárdot,
s élnénk, mi adatott abból bőven, látod?

Nekem nem kell tőled, nem kell, nem kell semmi,
akit választottál, őt tudd jól szeretni
és akkor helyükre kerülnek az álmok
és ehhez neked most minden jót kívánok!

Vize újra árad, de már nem tarol,
medrében mosollyal fürdik meg a Hold,
tükörbe bámulok, míg a folyó halad,
arcodban meglátom az én arcomat.