Tartsd ide homlokod, hadd búcsúzzam el tőled,
Maradjon e pillanat, míg nem hallok újra felőled,
Mert nékem most mennem kell, itt hagylak téged,
Ahova megyek, remélem találkozom majd véled.
Ne hagyj itt az Istenre kérlek, árván, elhagyatva,
Mi lesz velem mond, otthon ülve és téged várva?
Ha elengeded végleg kezem, örökre elveszek,
A szobában ülve, hiányodba is veled beszélek.
Oly régen vagy már velem, mintha belőlem lennél,
Társam voltál, a szerelmem, sokkal több a mindennél.
Ha most elmész, bezárul a világ, én is készülhetek,
És őszintén remélem, Isten szeret, így követhetlek.
Kérlek ilyet ne is gondolj, inkább ígérj meg valamit,
Ne úgy gondolj arra, hogy bármi is minket elszakít,
És türelmesen várni fogod, hogy álmodba megjelenjek,
Ha szíved nyitva hagyod, érzed majd, hogy megölellek.
Ölelj meg most, és ölelj inkább örökké, ezt akarom,
Engedd, hogy ameddig el nem alszol, öleljen karom,
Tudod azt mondják csodák nincsenek, de nem igaz,
Mert, Te az voltál számomra, és ez a végső vigasz.
Soha nem kértem tőled semmit, de most megteszem,
Kérlek, ha megérkeztél, mondj el egy imát érettem,
Kérd a Teremtőt, és te is tegyél meg majd mindent,
Hogy e csodát éljük tovább az örökkévalóságban, odafent!
